1995. november 25.
/Esme szemszöge/
-Megszületik valaha ez a gyerek?-kérdezte Emett.-A végén majd nekem kell kivennem a hasadból, Esme.-röhögött.
-Ez nem vicces!-szólt rá Rosalie.
-Még én sem vagyok benne biztos, hogy ki tudom onnan szedni.-mondta Carlisle.
-Tudjátok, hogy nem úgy értettem.-tárta szét Emett a karját.
-Nincs semmi baj.-mosolyogtam rá.
-Most kéne mondanom, hogy nem lesz semmi baj, de egy jó ideje senkinek a jövőjébe nem látok bele. Illetve a családunkéba nem. Csak majdnem milyen hülye emberébe. Csak abba nem, amelyikbe kéne.-mondta Alice.
-Erről nem te tehetsz.-mondta neki Carlisle, mire Alice nagyjából megnyugodott.
Estefelé már úgy éreztem, hogy nincs erőm semmihez.
-Fáradt vagy?-kérdezte Rosalie.
-Igen. Mintha teljesen a végemen lennék.
-Azért ilyeneket ne mondj.
-Majd ügyelek rá.-mosolyogtam.
-Carlisle elment, de azt mondta siet vissza. Azt mondta, hogy ha lesz valami, akkor szóljunk.
-Szerintem semmi probléma nem lesz.
-Hogy vagy ebbe ennyire biztos?-kérdezte, majd leült mellém.
-Nem tudom. Ez a pozitív gondolkodás valamilyen szinten segít, hogy ne húzzam fel magam.
-Lehet, hogy átveszem tőled.-mosolygott rám Rosalie.
-Nyugodtan.-mondtam, majd mindketten nevetésben törtünk ki.
Hirtelen Alice jött be.
-Mi ez a hirtelen jött jókedv?-kérdezte, majd lehuppant a másik oldalamra.
-Épp a nyugodtságot tudakoltam Esme-től.-mondta Rose.
-Az rád is fér. Meg nagyjából Carlisle-on és Esme-n kívül mindenkire.-mondta Alice.
-Ugye tudod, hogy ebbe te is benne vagy.-néztem furcsán Alice-re.
Komorrá vált az arca, majd nevetésben tört ki.
-Mi ez itt? Csajbuli?-ugrott be Emett az ablakon.
-Nem annak indult.-mondta Rose.
-És nem is arra fog végződni.-tettem hozzá.
-Miért? Olyan régen csináltunk csajbulit.-mondta Alice.
-Alice, sosem csináltunk csajbulit.-mondta Rosalie.
-Oké. Akkor amint meg lesz a baba csinálnunk kell egy csajbulit.-ötletelte ki hirtelen.
-Egy babával akarsz bulizni?-kérdezte az akkor belépő Edward, akit Jasper követett.
-Sok őrült ötlet.-rázta a fejét Jasper mosolyogva.
-De honnan tudod, hogy épp lány lesz?-kérdezte Emett.
-Tudod ez csak egy egyszerű női megérzés.-mosolygott Alice.
-Szerintem pedig fiú lesz.-mondta Rosalie.
-A fiúnak én is örülnék.-vigyorgott Emett.
-Úgy érzem magam, mint a középkorban. Akkor se tudták előre, hogy a gyerek fiú lesz vagy lány.-mondta Jasper.
-De ez a XX. század. Nem a középkor.-mondta Edward.
-Nem érted mit akarok, ugye?-nézett rá Jasper.
-Nem.-röhögött Edward.-Még a gondolataidból se tudom kiolvasni.
-Látod? Itt a bizonyíték, hogy nem csak én nem értem azt, amit mondasz.-mutatott Edward-ra Emett.
-Annyira imádom azt a családot.-sóhajtott Rosalie.
Oldalról átöleltem, majd a vállát simogattam.
-Ez tényleg jól esik.-mondta, majd a vállamra hajtotta a fejét.
-Egy kis törődés senkinek nem árt.-mondtam.
-Velem nem törődött az anyám.
-De én igen.
-Akkor már én is.-mondta Alice, majd a fejét a másik vállamra fektette.
Átkaroltam, majd az ő vállát is simogatni kezdtem.
-Ez tényleg jó.-sóhajtott.
A szemeken észrevettem, hogy Jasper-nek hála mindenki felengedett. Autó hangja csapta meg a fülünket.
-Ez Carlisle lesz.-mondta Emett, majd igyekezett még jobban belesüppedni a fotelba.
-Ezt még ő sem ronthatja el.-mondta Rose.
Nyílott a bejárati ajtó, majd becsukódott. Léptek hangja kopogott a lépcsőn, majd amikor Carlisle végre felért egy rakat kanapéba és fotelba süppedt vámpírral találkozott. mi pedig egy csodálkozó tekintettel.
-Mi van itt?-kérdezte.
-Relaxáció.-mondta Alice.
-Ezerrel.-tette hozzá Edward.
-És segít?
-Nagyon.-mondta Jasper.
-Ennek örülök.-mosolygott.
-Hát még mi.-mondtam.
-Lányok egy kicsit leszállnátok Esme-ről. Meg kéne vizsgálnom.-nézett a lányokra.
Alice és Rose felkeltek, Carlisle pedig belém karolt és felhúzott a kanapéról.
-Megvagy?-nézett rám.
Bólintottam. Óvatosan elindultunk a vizsgáló felé, azonban miközben mentünk szúrni kezdett a hasam. A szabad kezemet máris ráhelyeztem és összeszorítottam a fogaimat.
-Esme!-szólt Carlisle.
-Jól vagyok.-mondtam, még mindig a hasamat fogva.
Egy erősebb szúrás érkezett, amire felkiáltottam. Carlisle már mindkét kezével tartott, nem akarta, hogy összeessek.
-Semmi baj! Foglak.-mondta.-Edward hozz törölközőt, kérlek. Azt hiszem itt az idő.
Edward elrohant, de mi még mindig nem tudtunk tovább menni, mert még mindig a hasamat fogtam.
-Alice, nyisd ki az ajtót, légyszíves.
Alice kinyitotta az ajtót, Carlisle pedig a karjába vett. Bevitt a vizsgálóba, majd az ágyra helyezett és egy párnát helyezett a fejem alá.
-Mi van vele?-kérdezte Rosalie aggódva.
A kezemet fogta, miközben Carlisle a hasamat nyomogatta, persze csak óvatosan.
-Elfolyt a magzatvíz és már jönnek a fájások.-magyarázta.
-Várj! Akkor természetes úton fogok szülni?-kérdeztem lepődötten, mivel ez eddig nem szerepelt a pakliban.
-Nem tudok császármetszést csinálni. Sajnálom, de kénytelen leszel rá.-tette a kezét az arcomra.
-Semmi baj.
-Itt a törölköző.-jelent meg Edward.
-Az a helyzet, hogy most mindannyiótok segítségére szükségem lesz. Ha valaki nem bírja nyugodtan kimehet.
-Kibírjuk.-mondta Rose, majd mindenki bólogatott.
-Rendben. Edward te figyeled a monitorokon a fájásokat, ha jön, akkor szólsz. Rose te csak fogd a kezét. Emett hozz meleg vizet. Alice, te pedig vizes ruhával fogod törölgetni a homlokát ha kell. Jasper légyszíves hozz egy plédet vagy takarót, ami meleg.
-Vezettél már le szülést?-nézett Rosalie Carlisle-ra.
-Egyszer asszisztáltam egynél, de most nem mehetek el szülészorvost keresni. Már nincs annyi időnk.-válaszolta.
-Kitartás Esme.-paskolta meg Alice a kezem fejét.
-Egy kérdés. Itt 60 millió monitor van. melyiket kell néznem?-kérdezte Edward.
-Ha jól tudom a bal szélsőt.-mondta Emett.
-Ezt honnan veszed?-kérdezte Rose.
-Használ a sorozat.-mondta Emett büszkén.
-Akkor most tényleg a bal szélsőt kell figyelnem?-kérdezte Edward.
-Igen.-mondta Alice.
-Kész vagy?-nézett rám Carlisle, mire némán bólintottam.-Nem lesz semmi baj. Ha Edward mondja a fájásokat, akkor nyomj.
-Jó.-sóhajtottam.
-Akkor készüljetek.-mondta Edward.
Amint ezt kimondta egy szúrás érkezett a hasamba és felordítottam, miközben nyomtam egyet. Szegény Rosalie-t sajnáltam, akinek letöröm a végén a kezét. Amikor Edward jelezte, hogy mikor érkeznek a fájások azonnal nyomtam is. Több órája ez ment.
-Itt fogom hagyni a fogom.-fújtam ki magam.
-Készülj!-mondta Edward mire érkezett a következő fájás és az ezzel járó ordítás.
-Azért még ne. Nagyon jól csinálod. Már látom a fejét. Nem sok van hátra-mosolygott Carlisle.
Rosalie egy kicsit eltávolodott, de még mindig a kezemet szorongatta. Edward jelzett és én újra felordítottam.
-Mindjárt vége.
-Itt az idő.-mondta Edward.
Az utolsó szúrás még a többinél is erősebb volt. Beleadtam mindent, aminek meg is lett az eredménye. Erős sírást hallottam. Rosalie kíváncsiskodva hajolt oda.
-Gratulálok anyuka! Kislány.-mondta Carlisle, majd törölközőkbe csomagolta a kisbabát.
-Lány lett?-kérdezte Alice.
-Egy egészséges, szép kislány.-bólintott.
Carlisle mellém lépett, majd óvatosan a kezembe helyezte a kislányomat. Néztem a pici arcocskáját és nem tudtam semmit sem mondani, csak óvatosan nyomtam egy puszit a homlokára.
-Csodálatos vagy!
-Büszke vagyok rád!-mondta a férjem, majd puszit nyomott az izzadt homlokomra.
-Már csak a neve kell.-mondta Emett.
-Rosalie?-néztem rá Rose-ra, aki egy kicsit meglepődött arcot vágott.
-Én? Úgy emlékszem, hogy a fiúban egyeztünk meg.-mondta kissé tétován.
-Te a fiúban. Én viszont mindkettőben.
Odanyújtottam neki a lányomat, majd óvatosan átvette. Hosszú percekig nem szólt semmit, csak némán nézte és mosolygott.
-Még ma ugye lesz neve?-kérdezte Edward egy kissé mosolyogva.
Rosalie dühös pillantásokat vetett rá, majd végre megszólalt.
-Akkor legyen Carly.
-Vagyis Carlottának akarod hívni?-kérdezte Jasper.
-Nem. Carly. Semmi Carlotta. Carly Joan Cullen.
-Vagyis ha jól összerakjuk akkor Carlotta Joana Cullen?-kérdezte Alice.
-Pukkadjatok meg. Akkor is Carly, mondhattok amit csak akartok.
-Gyönyörű neve lett Rosalie.-mondtam mosolyogva.
-Ha annyira átvetted az anyaszerepet, akkor óvatosan meg is fürdetheted.-mondta Carlisle, mire Rosalie szeme felragyogott és a babával a karján kisétált, végül mindenki távozott.-Egyben vagy még?-nézett rám.
-Egybe. Csak elfáradtam.
-Megígértem, hogy mindketten túlélitek, ugye?-kérdezte, majd közel hajolt hozzám.
-Mikor kételkedtem én benned?-kérdeztem, majd megcsókoltam.
Óvatosan felültem.
-Biztos, hogy ez jó ötlet?-nézett rám egy kicsit kételkedve.
-Biztos.-bizonygattam.-Át szeretnék öltözni. Amúgy meg ismerlek. A nyomomban járnál, hogy ha elesnék, akkor felkapj, mielőtt a padlót csókolnám meg helyetted.-mondtam, mire nevetésben tört ki.
Beigazolódott a kijelentésem, ugyanis amíg a szobámba nem értem követett. Sajnos a bibi az volt, hogy kizártam a szobából.
-Ezt nem élvezem!-hallottam meg a hangját kívülről.
-Én viszont igen.-kuncogtam, miközben kinyitottam a szekrényajtót és ruháim között kezdtem kutakodni..
-Esme, ez nem vicces!
-Szerintem meg az!
Nagyjából ilyen rövid szóváltásokkal telt el a következő fél óra. igen. Fél óráig szivattam szerencsétlent. Amúgy már 10 perc alatt kész voltam, a következő 20 percben pedig az ágyon feküdt.
-Élvezed ugye?-kérdezte, miután kiléptem a szoba ajtaján.
-Nagyon.-mosolyogtam, majd adtam neki egy csókot.
Átkarolta a derekamat, én pedig a nyaka köré fontam a kezeimet.
-Esme! gyere idei!-szakította félbe a csókunkat lentről Rosalie hangja.
Carlsile-al kézen fogva mentünk le a nappaliba, ahol Rosalie már a megfürdetett, sampontól illatozott kislányomat fogta a kezében, akin már egy aranyos kis világoskék rugdalózó is volt.
-Ugye, mondtam, hogy kell a babaholmi!-mondta Alice büszkén Jasper-nek.
-Igen, megmondtad.-mondta Jasper, miközben egy kicsit talán megforgatta a szemeit.
-Őt odaadom neked.-állt fel Rose a kanapéról, majd óvatosan a kezembe helyezte a kislányomat.
Édesen aludt. Egy kicsit láttam, hogy mocorgott, amikor a karomba került, de szinte azonnal megnyugodott.
-Szia kincsem!-mondtam neki.
Ugyan tudtam, hogy nem felel, de akkor is jó érzés volt.
-Olyan édes, hogy mindjárt megzabálom.-jött oda mellém Alice.
-Azért ne szó szerint.-röhögött Emett.
-Na ebből elég!-horkant fel Alice.-Egész nap a baromságaidat hallgattam! Most pedig menekülj, mert Istenemre mondom kiterem a nyakad!
Emett egy kissé riadt pillantást vetett Alice-re. Kinyitotta a mellette lévő ablakot, majd kiugrott rajta, Alice pedig utána.
-Lehetetlen esetek.-rázta fejét Carlisle.
-Ugyan Alice elment, de ezt nektek csináltattuk. Gondoltuk, hogy ezt akkor adjuk oda, amikor a baba végleg megszületik. Csak egy kis apróság.-lépett oda hozzánk Jasper egy lila masnival átkötött fekete dobozzal.
Carlisle átvette tőle, majd óvatosan kibontotta a masnit. Levette a doboz tetejét. Kíváncsian odahajoltam. Egy kép volt az. Rólam és Carlisle-ról, rajta pedig egy idézet.
 |
| "Kezdetben még szabad a szívünk – mi sem természetesebb, mint hogy egyik személyt jobban kedveljük a másiknál; de igazán beleszeretni valakibe, minden bátorítás nélkül: ehhez kevés embernek van mersze." |
-Köszönjük szépen!-mosolyogtam rá Jasperre.
-Az gáz, ha mi nem vettünk semmit?-kérdezte Rosalie.
-És én?-nézett rá Edward.
-Nem. Nincs ezzel semmi baj.-mondta Carlisle.
-De olyan izé, hogy ők adtak, mi meg nem.-siránkozott tovább Rose.-Nekem ilyenek miért nem jutnak az eszembe?
-Megfogod egy kicsit?-néztem rá Carlisle-ra, akinek-miután leesett neki, hogy Carly-t akarom odaadni- átvette tőlem.
Odamentem Rosalie-hoz és Edward-hoz és leültem melléjük a kanapéra.
-Jegyezzétek meg jól, hogy nekem nem kell semmi. Ebben benne van mindenféle puccos és drága ajándék, ráadásul még az olcsó egyszerűek is. Most már mindenem megvan.-mondtam.
Rosalie óvatosan átölelt, majd Edward is csatlakozott hozzánk.
-Szeretlek titeket!-mondta Rosalie.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése