1. fejezet 8. rész

Hali olvasók! :)

Itt a kövi rész. Bocsika, hogy ennyit késtem :/ 

Ez a rész most csak Carly szemszöges lesz, a következő viszont csak Lucy-s szemszöges lesz :)Remélem tetszik :) Puszi :)

*Carly szemszöge*

Másnap reggel egy kicsit fáradtan leltem fel az ébresztőórára. Hétfő van és egy újabb sulis napnak nézek elébe, amit bevallom őszintén nem nagyon akarok a tegnap este óta kimozdulni sehova. Még suliba sincs kedvem menni, pedig ma írok matekból és magyarból is, amire semmit nem tanultam. Az tuti, hogy ma lesz vége a jó tanulói szériámnak, mert két akkora karót fogok hazahozni, hogy anyáék kinyírnak.

Busszal mentem be a suliba. A buszon még nem találkoztam Lisa-val. Mondjuk ő azok közé az emberek közé tartozik, akik ha 1 tanévben egyszer eljönnek busszal, amúgy vagy gyalog vag kocsival teszik meg az utat a suliig. 

A buszról leszállva bele is futottam Lisa-ba.

Lisa

-Szia Carly!-mondta, majd megölelt.

-Szia!-mosolyogtam.

-Nem fogod elhinni, hogy mi történt.-kezdte el lelkesen.

-Akkor már most nem hiszem el.-mosolyogtam.

-Ugye hamarosan vége van a sulinak, és képzeld anyáék azt mondták, hogy az egész nyarat Los Angeles-ben fogjuk tölteni.

-Az tök jó!-mondtam.

-És az lesz benne a legjobb, hogy a nővérem is velünk fogja tölteni a nyarat.

Na igen. Lisa nővére, Kate Los Angeles-ben él már az egyetem óta, ugyanis 26 éves. Évente talán csak karácsonykor látogat vissza Forks-ba, vagy még akkor se, mert nem tud jönni. Lisa-ék családja egyébként nagyon gazdag, ugyanis az apja, Josh az elnök vezérigazgatója egy Washington-ban lévő milliárdos cégnek. Azért élnek itt, mert Lisa anyja, Emma Forks-i és az esküvő után itt szeretett volna élni, ezért nem költöztek el Washington-ba. A házuk egyébként nagyon szép. Apa minden reggel látja, amikor dolgozni megy, de állandóan azt hajtogatja, hogy a miénk ezerszer jobb. 

A matekdoga viszonylag könnyű volt. Na jó, hazudtam! Irtó nehéz volt. Csak az emlékeimre tudtam hagyatkozni. Nem néztem át az anyagot a hétvégén, amit rohadtul bánok. Most már csak abba reménykedek, hogy legalább a kettes legyen meg. 

A nyelvtan doga viszonylag könnyű volt. Tehát ha az Isten is kegyes hozzám, akkor ez lesz egy hármas. ha nem, akkor lekváros bukta. 

Az ebédlőben voltunk. Lisa még mindig a Los Angeles-i út és a nővére találkozásának hatása alatt volt. Egész nap arról mesélt, hogy milyen jó lesz majd a napos Los Angeles-i tengerparton napozni, a strandon nézni a helyes izmos fiúkat, ahogy röplabdáznak  Na én ilyen nyaralásról csak álmodni tudnék. mármint arról, hogy napos tengerpartra menjek. Remélem leesett, hogy miért. Ellentétben velem. Mivel én az a típus vagyok, aki szeret "láthatatlan" maradni. 

-CARLY!-ordította Lisa.

Ezzel szerintem az egész ebédlő minket nézett, de Lisa-t nem nagyon érdekelte, ha valaki vagy valakik nézik, mert általában szeretett a figyelem középpontjában lenni.

-Mi az?-kérdeztem tőle egy kicsit halkabban.

-Hallottad egyáltalán azt, amit mondtam?

-Igen, mivel egész nap azt magyarázod, hogy milyen jó lesz, majd Los Angeles-ben.

-De én nem arról beszéltem te butus-mondta kicsit kuncogva.

-Akkor miről?-nézem rá értetlenül.

-Azt kérdeztem meg tőled, hogy te mit csinálsz majd nyáron.

-Lisa, addig még van 1 hónap. Ilyenkor rajtad kívül senki nem tudja, hogy mit csinál a nyáron.

-Ez igaz.-húzta ki magát büszkén.

-Sziasztok!-huppant le mellénk hirtelen Amber.

Amber Allyson Adams. Ő is 17 úgy, mint mi, csak van vele egy iszonyat pici bökkenő. Igaz, hogy nagyon kedves, rendes, segítőkész csaj, csak egy kicsit nagyképű és bevállalós. Nagyon szeret új dolgokat kipróbálni és gyakran nem fél semmitől sem. Imádok vele lógni, ugyanúgy, mint Lisa, csak Amber sem az a makulátlan visszahúzódó csaj.

Amber

-Szia Amber!-mondtuk egyszerre Lisa-val.

-Van már tervetek a nyárra?-kérdezte.

-Lisa-nak van.-mondtam.

-Van ám!-lelkesedett Lisa.

-És neked?-nézett rám.

-Nincs.-ráztam a fejem.

-Nekem sincs.-mondta egy kissé unottan.-Hé, Carly! majd azért néha összefuthatnánk.

-Benne vagyok.-mosolyogtam.

Suli után Lisa-val mentünk ki, amikor a suli udvaron összefutottunk Amber-rel. Éppen cigizett.

-Teszed el!-szólt rá Lisa.

-Miért?-kérdezte.

-Mert ...-kezdte el, de megakadt.-na mindegy is! csinálj amit akarsz! nekem most mennem kell!-mondta, majd felszívódott.

-Nem kérsz?-kérdezte Amber.

-Nem, köszi.-utasítottam vissza.

-Ugyan már! Látom rajtad, hogy te is akarod.

-Jó, de akkor menjünk oda, hol nem láthat senki sem.

Elmentünk egy régi épület tetejére, ahol a legjobb kilátás nyílt Forks-ra. Elvettem Amber-től a cigit és szívni kezdtem.

-Ez tényleg tök jó.-mondtam.

-Ugye, mondtam-mondta mosolyogva.-Elregéled mi bánt?

-Miről beszélsz?-néztem rá, mint aki nem érti miről beszél.

-Carly, láttam milyen vagy ma! Sokkal búskomorabb vagy, mint általában.

Beadtam a derekamat és elmeséltem neki mindent Lucy-ről. Arról, hogy találkoztunk, arról, ami a réten történt. Mindent. Türelmesen végighallgatott és egyszer sem szólt közbe. Mondjuk azt, hogy a mi családunk vámpíros, Lucy-é pedig farkasos arról egy hangot nem hallattam.

-Hát ez tényéleg ciki.-mondta Amber.

-Hány óra van?-kérdeztem.

-Fél 6.-nézett Amber az órájára.

-Bocsi, de nekem most mennem kell, mert otthon kinyírnak.-mondtam.

-Persze, menj csak.-mosolygott.

Felkaptam a táskámat, majd siettem a buszmegállóba. Gyorsan felszálltam a buszra és hazamentem. Amikor beértem apáék már szerintem tűkön ülve vártak rám.
-Te merre voltál?-kérdezte anya egy kissé szúrós szemekkel.
-Segítenem kellett Amber-nek.-mondtam.
-Miben is?-vette át a szót apu.
-A föciben.-hazudtam.-Holnap felel föciből és megkért, hogy had mondja fel nekem.
-Az jó.-mondta Anya.
-Igen, de légyszi legközelebb hívj fel minket, ha tovább maradsz.-mondta apu.
-Oksi.-mosolyogtam.
-Carly, te cigizel?-kérdezte apa.
-Csak Amber. Amikor ideges, akkor cigizik és amikor mondta fel, akkor is cigizett. Szóval valószínűleg azt érzed.
-Értem.-mondta kissé bizonytalanul.
-Akkor én felmegyek tanulni.-mondtam, majd felmentem a szobámba.
Becsuktam az ajtót. Megszagoltam a pulcsimat. Tényleg bűzlött a cigiszagtól. Levettem, majd átmentem a fürdőbe és bedobtam a szennyesbe. Visszamentem a szobámba, majd elővettem a holnapi tananyagot. Elkezdtem olvasni, hogy jobban tudja a fizikát, de nem ment. Még mindig Lucy-n járt a fejem. Nem hiszem el, hogy nem tudom kiverni a fejemből! 

1. fejezet 7. rész

*Carly szemszöge*

Rosalie mintha a semmiből termett volna előttem.

-Van terved?-kérdeztem.

-Tőlem várod a tervet?-nézett rám szigorú szemekkel.

-Mivel kettőnk közül te vagy a vámpír!

-Seth, állj le! Nem bántottak!-szólt rá Lucy.

A farkas abbahagyta a fogai vicsorítását, majd hátrált és egy egyszerű mozdulat következtében emberré változott.

-Jól van na!-fakadt ki a gyerek.

-Idefigyelj kisgyerek!-kezdte el Rosalie.-Ha bántani mered a tesómat esküszöm eltöröm az összes csontodat!

-Nyugi nyanya, nem értem hozzá!-emelte fel a kezét védekezésképpen.

-Kit nyanyázol te le!-förmedt rá Rose.

Majdnem nekirontott a farkasnak, de sikerült lefognom, persze amennyire tudtam.

-Tudod mit? Nem támadok rád, mert több eszem van.-mondta Rose, majd felém fordult.-Örülj annak, hogy apádék nem tudnak erről!

-Most miért velem ordibálsz?! Az akart nekem jönni!-mutattam a farkasnak.

-Az "az"-nak van neve is!-mondta Lucy.

-Jó és szerinted én tudom?!-néztem rá.

-Tudod, kár volt szóba állnom veled! Hogy is gondoltam ezt?-fakadt ki Lucy.

-Komolyan? Pedig körülbelül fél órával ezelőtt még nekem öntötted ki a lelked!

-Képzeld el, már azt is megbántam!

-Tudod, azt hittem, ez a barátság tovább tart majd.-mondtam, miközben éreztem, hogy könnyezek.

-Gyere, menjünk!-mondta Rose, miközben megfogta a vállam.

A könnyben ázott szemeimet letöröltem, majd elindult Rosalie-val gyalog hazafelé.

-Én hogy lehettem ennyire hülye?-kérdezte Rosalie-tól menet közben.

-Ezt, hogy érted?-nézett rám kérdően.

-Hogy gondoltam, hogy jó barátság lehet köztünk Lucy-val? Hiszen én nem vagyok vámpír, ő pedig nem farkas.

-Nem tudom.-vonta meg a vállát.-Szerintem csak társaságra vágytál. Nem gondolod?

-De ha társaság kell, akkor ott vagytok ti!

-Akkor talán kellett valaki, akivel normálisan megtudod beszélni dolgaidat. Aki nem mi vagyunk.-fogta meg a vállam.

-Őszintén szólva már magam sem tudom, hogy miért álltam szóba vele.-néztem a földet.

Néma csendben mentünk hazafelé. Nagy nehezen bevergődtük magunkat. Anya, apa, Alice és Jasper volt a nappaliba, amikor beértünk. A szüleim szúrós szemeket meresztettek rám.

-Elárulnátok, hogy merre jártatok?:-nézett ránk apa.

-Erre-arra?-kérdezte Rosalie, ami remélte, hogy válasznak számít.

-Carly, tisztában vagy azzal a ténnyel, hogy holnap suli?-kérdezte anya.

-Igen.-feleltem.

-Akkor, tudod merre van a szobád.-mondta apa, mire bólintottam.

Felmentem a szobámba és becsuktam az ajtót. Leültem az ágyamra, majd csak bámultam kifelé. Nem láttam előre, hogy ennyire nagyot fogok csalódni Lucy-ban. Ha viszont olyan lennék, mint Alice, akkor tuti láttam volna előre és akkor az erdőben szóba se állok vele. Késő bánat. A merengésemet az ajtó csikorgó nyitódása szakította félbe. Anya jött be.

-Zavarlak?-nézett rám.

-Nem.

Anya leült mellém az ágyra.

-Mi történt veled Carly? Olyan búskomor vagy.

-Nem mondod.-mondtam már kissé sírós hangon.

-Mennyibe fogadunk, hogy azzal a farkaslánnyal kapcsolatos.

-És ha igen?-kérdeztem, majd nem bírtam tovább visszatartani a könnyeimet.

-Carly, hidd el nekem, hogy annyi barátod lesz még, hogy megszámolni se tudok őket!

-Te is tudod, hogy Lisa az egyetlen barátnőm. Mit akarsz te ezen ragozni?

-Majd rájössz.-mondta, majd egy puszit nyomott a homlokomra és kiment.

Egyedül maradtam, ami számomra most a legalkalmasabb. Nem akarok többé találkozni Lucy-val! Sem ebben az életemben, sem pedig a másikban!

*Lucy szemszöge*

Seth hazakísért. Nem tudom miért. Lehet, hogy a bevésődés miatt tette. 

-Haragszol rá?-kérdezte a házunkhoz közel.

-Carly-ra?

-Igen.

-Kellene rá haragudnom?-néztem rá.

-Egy kicsit csalódottnak látszott, amikor elindultak.

-Nem kell elmondanod, hogy milyen volt, mivel én is láttam! Mostantól nem érdekel Carly! 

-A te szádból most hallok iylet először.-jegyezte meg.

-Hogy érted ezt?

-Lucy, te mindenkivel kedves vagy.-vakarta meg a fejét.- Általában. Nem hiszem el, hogy egy vámpír csaj ennyire fel tud idegesíteni. Hiszen ő mondta, hogy nem rég, még kiöntötted neki a szíved.

-Az akkor volt, ez meg most van! Kedveltem, de nem tetszett, amikor "az"-nak hívott.

-Akkor fontos vagyok neked?

-Mindig is fontos voltál nekem.-mosolyodtam el, majd megöleltem.

-Tudom, lehet, hogy furán fog hangzani, de szeretlek.

-Én is szeretlek!-mondtam.

Seth lassan közelebb hajolt hozzám, majd megcsókolt.

Nem tiltakoztam, mivel Seth irtó jól csókol.

-Ti mit csináltok?-hallottunk egy hangot, ami megzavarta a pillanatot.

Mindketten a hang irányába fordultunk. Seth elengedte a derekamat. Jacob állt tőlünk kb. 5 méterre távol.

-Nos?-kérdezte még egyszer.

-Csókolóztunk.-adtam meg az egyszerű ám lényegre törő választ.

-Komolyan? Azt hittem lovakat tenyésztettetek.-mondta vigyorogva.

-Komolyan azt hiszed, hogy ez vicces volt?-néztem rá kérdően.

-Miért nem?

-Nem!-mondtuk egyhangúan Seth-tel.

-Kedvességetek határtalan.-mondta Jake, majd legyintett egyet és bement.

-Holnap nincs kedved együtt csinálni valamit?-kérdezte Seth.

-Mire gondoltál?-néztem rá.

-Mozi?

-A mozi tökéletes.-helyeseltem.

-Akkor holnap.-mondta.

-Már várom.-mondtam adtam neki egy puszit és berohantam. Gyorsan lezuhanyoztam és lefeküdtem, hogy teljesen fitt legyek a holnapra.

1. fejezet 6. rész

*Carly szemszöge*

Észrevettem a könnyben ázott szemét, amit ebben a pillanatban nehezen tudott volna eltakarni. Leültem vele szemben.

-Minden oké?-kérdeztem, mire elfordította a fejét.

-Mit keresel itt?-kérdezte, miközben visszafordította a fejét.

-Kiszellőztetem a fejem. -sóhajtottam.- Nem tudtam, hogy itt leszel.

-Miért szellőzteted ki a fejed?-kérdezte, majd megtörölte a szemét.

-Nem hiszem, hogy érdekelne.

-Mond csak el nyugodtan.-biztatott.

-Hát...A szüleimnek nemsokára lesz a 150. házassági évfordulója. A szervezkedő nővérem pedig bulit szervez nekik.

-Ebben mi a rossz?

-Tudod a nővérem "a főszervező" a családban. Eseményekkor mindig beosztja, hogy ki mit csinál. Mindig kijelöl egy személyt, aki beszédet mond az ünnepelt vagy esetleg ünnepeltek tiszteletére. Ezt az embert a rokonaim csak "szerencsétlen áldozatnak" nevezik és hát ebben az évben sajna én lettem a szerencsétlen áldozat.

-Tudod már mit fogsz mondani?

-Nem. A beszélőkém és a fogalmazásom zéró, ráadásul lámpalázas vagyok. Képtelen vagyok rá!-hajtottam le a fejem.

-Nyugi! Minden oké lesz.-biztatott, mire ránéztem és elmosolyodtam.-Egyébként Lucy vagyok, Lucy Rose Black.

-Carly Joan Cullen.-mondtam, majd kezet fogtunk.-Amúgy miért voltál szomorú?

-Ez hosszú történet.-sóhajtott.

-Én ráérek.-vontam meg a vállam.

-Tudod a farkasoknál van a bevésődés, ami azt jelenti, hogy ha egy farkasnak bevésődik egy ember, akkor a farkasnak védelmeznie, óvnia kell és mindig kitartania mellette. Az a helyzet, hogy én bevésődtem az egyik fiúnak, akit már 1 éve ismerek. Ebben igazából az a ciki, hogy már 1 éve bevésődtem neki és rajtam kívül mindenki tudta.

-Ez tényleg rossz.

-A vámpíroknál van ilyen?

-Nem, nincs. A vámpíroknál adottságok vannak. A nővérem, Alice látja a jövőt, a bátyám, Edward a gondolatokban tud olvasni, Alice pasija, Jasper pedig érzi az emberek érzéseit.

-Az tök állat lehet.

-Biztosan.-vontam meg a vállam.

-A bevésődésben még az is rossz, hogy nem lehetek farkas.

-Sajnálom!

-Tudod, jó mindezt elmondani valakinek.

-Tényleg az.-helyeseltem.

-Te vagy az egyetlen barátom, Carly!

-Te is az enyém!-mondtam, majd megöleltük egymást.

Egy csomót beszélgettünk és vicces sztorikat meséltünk egymásnak. Egyszer csak egy farkas ugrott elő az egyik bokorból. Felálltunk és félni kezdtünk. Azt hittem itt a vég, de ekkor hirtelen elöttem termett Rosalie.

*Rosalie szemszöge*

Este volt. A hold ragyogóan világított be a ház ablakain. Nem hittem el, hogy Alice komolyan Carly-nak adta a beszédet. Gondoltam visszamegyek hozzá, hátha tudok önteni belé egy kis lelket. Felmentem az emeletre, majd Carly szobája felé vettem az irányt. Benyitottam. A szoba üres, Carly sehol. Hova mehetett ez a lány? Nem tudtam, hogy mi tévő legyek. Nem szólhatok Carlisle-nak vagy Esme-nek, mert szívrohamot kapnak a végén. Egyedül kellett megkeresnem Carly-t. Ha a főbejáraton megyek ki, az kissé gyanús lenne, tehát az ablakhoz mentem és kinyitottam. Felálltam a párkányra, majd egy határozott mozdulattal átugrottam a szemben lévő fa egyik ágára. Leugrottam a földre, majd elkezdtem futni, hogy minél hamarabb megkeressem Carly-t. Futottam keresztül az erdőn. Minden lehetséges helyet megnéztem, de nem volt sehol. Az utam a tisztás felé vezetett, ahol megláttam két árnyat. Fülelni kezdtem. Boldog nevetés hallatszott felőlük. A holdfény egyszer csak rájuk világított. Észrevettem Carly-t, ahogy azzal a farkaslánnyal beszélget. Soha életemben nem láttam még ilyen felszabadultnak Carly-t. Nem játszotta meg a nevetését, hanem ösztönösen, szívből mosolygott. Akaratlanul elmosolyodtam, majd éppen megfordulni készültem, amikor az egyik bokorból a mező túlsó végén előugrott egy farkas. Carly-ék felugrottak. Gyorsan Carly elé rohantam és igyekeztem megvédeni. A farkas csak vigyorította a fogait. Fogalmam sem volt mit csináljak most....

1. fejezet 5. rész

*Carly szemszöge*

Este a szobámba gubbasztottam. A gépemet bűvöltem az ágyon ülve, amikor hirtelen benyitott Edward, Bella, Alice, Emett, Rosalie és Jasper.

-Mit kerestek itt?-néztem rájuk, majd magam mellé tettem a gépet.

-Titkos családi tanács a buliról.-mondta Alice, majd lehuppant mellém az ágyra.

-Alice tényleg szükség van erre?-nézett rá Edward unottan.

-Igen.-makacskodott Alice.

Rosalie és Bella is leült az ágyra, Edward Japer és Emett pedig a kis kanapén foglalt helyet. Alice azonnal belekezdett a mondanivalójába.

-Első napirendi pontunk a beszéd. Szóval mivel ti a beszédet mondót a szerencsétlen áldozatnak hívjátok, ezért idén Carly lesz a szerencsétlen áldozat.

-Mi? Azt akarod, hogy én mondjak beszédet,-néztem mérgesen Alice-ra.

-Igen. Mivel idén te vagy a soros.

-Erről engem is megkérdezhettél volna, nem gondolod?

-Jól van. Akarsz beszédet mondani?

-Nem! A világ minden kincséért sem tenném.

-Carly, hiszen a szüleidről van szó. Igazán megtehetnéd.-mondta Rosalie.

-Megtenném, higyjétek el. De ha ismernétek, akkor tudnátok, hogy lámpalázas vagyok ráadásuzl a szóbeli kifejezésmódom az egyenlő a nullával.

-Majd segítünk.-simogatta a hátamat Rosalie.

-Meg fogok halni.

-Akkor a tanácsnak vége is.-pattant fel a nővérem az ágyról és kirohant.

-Hát ez gyors volt.-vonta meg a vállát Jasper, majd ő is kiment.

-Sok sikert a beszédhez!-mondta Bella, majd ő, Edward és Emett is kimentek. 

Rosalie volt csak a szobában rajtam kívül.

-Nem muszáj itt maradnod velem.-szóltam egy kis idő után.

-Akkor nem segítek megírni, de egy jó tanácsot fogadj el. Nézz sok politikai beszédet a neten. Talán kapsz egy kis ihletet.-kacsintott rám, majd kiment.

Politikai beszédet? Nem a világvége ellen kampányolok, hanem a szüleim házassági évfordulóján kell beszédet mondanom! Nem tudom Rosalie mire akart ezzel kilyukadni, de szerintem nem fog egyhamar leesni. Végigfeküdtem az ágyon hátha attól okosabb leszek, de semmi sem történt. A hold világa sütött be a szobába, miközben a plafont bámultam. Felálltam és fel-alá kezdtem járkálni. Tanakodtam, hogy mégis mit kéne mondanom a bulin, de még mindig a nagy semmi. Nem bírtam tovább. El kellett mennem egy kis időre, erre viszont a mező volt a legalkalmasabb. Igaz este volt és sötét, de nem tudtam mit csinálni. Felvettem a melegítőmet, majd óvatosan kinyitottam az ajtót. Lassan osontam le a nappaliba, ami szerencsére üres volt. Lementem a lépcsőn a bejárati ajtóhoz. Igyekeztem halkan kinyittani, ami szerencsére sikerült is. Eszeveszett sebességgel rohantam a mező felé. Este volt és alig láttam valamit, de valahogy csak kiokoskodtam, hogy merre kell mennem. Az okoskodás bejött, ugyanis hamar a tisztáson voltam. Fellélegeztem, mivel kivételes módon a családom nem jött utánam. A mezőre érve már ott volt valaki. Távolabb állt, mint én, de azért közelebb mentem hozzá. Érezhette, hogy jövök, mivel ahogy elindultam megfordult. Ő volt az. A lány, akit tegnap láttam a folyónál.

*Lucy szemszöge*

Hazamentem. Nem hittem el, hogy bevésődtem Seth-nek. Hazafelé menet nagyjából sikerült megemésztenem, de nem hiszem el, hogy idáig nem mondta el. Hiszen már legalább 1 éve ismerjük egymást. Jó barátok vagyunk, de semmi több. Ezt az egész számomra elég zavaros. Mondjuk leeshetett volna, hiszen mindig kereste a társaságom és minden nap összefutottam vele. Amikor az erdőben találkoztam a szőke hajú lánnyal, akkor is ott volt, amikor értem jöttek. Irtó kedves srác, de csak barátként tekintek rá. Nem érzek iránta semmi többet. Hazafelé érve láttam, hogy apa kint van az udvaron.

-Apa! Nem fogod elhinni mi történt!-mondtam, mikor odaértem hozzá.

-Mi az? Történt valami?

-Ami azt illeti igen. Képzeld el, hogy bevésődtem Seth-nek. Én! De miért én?

-Szóval elmondta?

-Mi? Te tudtad?-kérdeztem elképedve apától.-Mégis mióta tudod? Nekem miért nem mondtad el?

-Lucy......Nyugodj le, kérlek!-fogta meg a kezem.

-Ezek után azt várod tőlem, hogy nyugodjak le? Mégis hogyan tudnék lenyugodni? Amúgy is tudod mit jelent ez?

-Nem. Miért mit jelent?

-Így nem lehet belőlem farkas! Pedig ez volt a vágyam.-mondtam csalódottan.- Az, hogy végre ne hasonlítsanak össze Jake-kel.

-Kincsem tudod, hogy sosem hasonlítanak össze Jake-kel.

-Nem, persze, hogy nem! Akkor mi volt a múltkor a törzsi ülésen?-vetettem fel neki a kérdést, mire nem szólt semmit.-Erről beszéltem.

Megfordultam, majd befutottam az erdőbe. Nem figyeltem merre megyek, csak futottam előre. Nagyot csalódtam a családomban. Apa már legalább 1 éve tudja, hogy bevésődtem Seth-nek, de képtelen volt elmondani? Talán, ha időbe elmondják, akkor nem lennék ennyire ideges, mint most. A mezőnél lyukadtam ki. Leültem a fűbe, majd a hátamra feküdtem. A nap vakítóan sütött a szemembe. Folyni kezdtek a könnyeim. Nem tudom mióta feküdtem a fűben, de egyszer csak lement a nap, majd megjelentek a csillagok és a hold is. Este volt és sötét. Csend volt, de egy ág reccsenése megtörte a csendet. Felkaptam a fejem és a hang irányába fordultam. A mező egyik sarkában megjelent egy árny. Megijedtem. Nem tudtam ki az, amíg közelebb nem lépett felém. A lány volt az....

1. fejezet 4. rész

*Carly szemszöge*

Este már nem volt kedvem semmihez. Kopogtatott majdnem mindenki, hogy nyissam ki, mert mondani szeretne valamit, de nem volt kedvem kinyitani. Az éjszaka viszont nem aludtam semmit. Egyszerűen nem tudtam. Egyfolytában az járt a fejemben, hogy hogyan tudtam olyat mondani apának, amit saját magam sem gondoltam komolyan. 

Reggel aztán a karikás szemeimmel mentem le. A házban csal Rosalie-t találtam. 

-Szia! Apát nem láttad?

-Szia! De, már korán elment dolgozni.-mondta mosolyogva.

-Bevinnél hozzá?

-Persze. Gyere, beviszlek kocsival, amúgy is el kell intéznem valamit.

Beültünk a kocsiba. Forks-ba érve Rosalie kitett a klinika előtt. Azt mondta most nem jön be, mert a dolog nagyon sürgős. Bementem a klinikára. A nővérpulthoz érve megkérdeztem:

-Jó napot! Dr. Carlisle Cullen-nel szeretnék beszélni.

-Egy pillanat és mindjárt idehívom.-mondta mosolyogva a nővér, majd felszívódott.

Fel és alá járkáltam, mivel most 1 percig sem tudtam volna nyugodtan ülni. Eltelhetett legalább 2 perc, de én úgy éreztem, mintha 2 óra lett volna. Állandóan az ajtót néztem, ahova bement a nővér. Borzalmas idő volt. Az ajtó bámulás valamilyen szinten hasznos lehetett, mivel apa kijött. Hozzám jött, amikor meglátott.

-Apa és annyira sajnálom, amit tegnap este mondtam! Nem gondoltam komolyan és egyáltalán nem akartalak megbántani.-kezdtem el, és csodálom, hogy türelmesen végig hallgatta a mondanivalómat.-Haragszol?

-Carly én soha nem haragudtam rád és nem is fogok. Beismerem, hogy tegnap egy kicsit túlságosan felkaptam a vizet, amit nem lett volna szabad.

-Akkor megbocsájtasz?-kérdezte tőle.

-Persze.-mondta, majd jó szorosan átöleltük egymást.

Apámnak sok jó tulajdonsága van, ami közül az egyik az, hogy gyorsan bocsát meg az embereknek. Lehet, hogy nekem is azért bocsátott meg? A lényeg most az, hogy megbocsátott és nekem most ez a legfontosabb. Elköszöntem apától, majd kimentem a klinikáról. Amint kiértem épp akkor jelent meg Rosalie kocsija is.

-Gyorsan végeztél.-mondta mosolyogva, mikor megállt előttem.

-De te is.-vigyorogtam.

-Na gyere, hazaviszlek!-mondta, majd beültem mellé a kocsiba.

Örülök, hogy sikerült bocsánatot kérnem apától és annak is, hogy lehetőleg már nem haragszik rám. 

-Amúgy mi volt az  a sürgős dolog?-kérdeztem Rosalie-tól már úton a ház felé.

-Szétküldtem a meghívókat a szüleid 150. házassági évfordulója alkalmából. Úgy tervezzük, hogy meglepi lesz. Alice nem mondta?

-Tényleg!-kaptam a fejemhez.-El is felejtettem.

-Akkor jó, hogy emlékeztettelek rá.-nevetett Rosalie.-Egyébként Alice mondta, hogy majd beszélni szeretne veled. Nem mondta el miről, csak azt, hogy szóljak neked.

-Köszi.

Nem tudom miről akar velem beszélni Alice, csak azt tudom, hogy teljesen kiment a fejemből anyáék 150. házassági évfordulója. Alice, aki a nagy eseményszervező a családban, mindenkit összehívott anyáékon kívül egyik nap, hogy részletesen felvázolja a buli menetelét. Drága nővérkém még egy beszédet is akar mondattatni valakivel, aki a számomra még rejtély. Remélem nem én leszek a szerencsétlen kiválasztott, mert akkor esküszöm főbe lövöm magam

*Lucy szemszöge*

Másnap reggel nem ébredtem fel semmiféle ordítozásra, hangos röhögésre vagy esetleg a motor kattogó zajára. Furcsálltam is, hogy a bátyám nem hülyéskedik. Felöltöztem, majd kimentem a konyhába. Üres volt, csak a hűtőn volt egy papír.

Elmentem Charlie-hoz. Apa

Charlie Swan apám nagy haverja. Általában foci vagy baseballmeccset néznek együtt. Ha jól olvastam az újságban ma éppen focimeccs lesz. Mivel én nem tudok vezetni, apa pedig tolószékbe kényszerült egy baleset miatt , ezért általában Jake szokta elvinni Charlie-hoz. Charlie-nak van egy lánya, Bella, akivel összvissz egyszer találkoztam. Állítólag bella már férjhez ment, ahhoz az Edward gyerekhez és már van egy lánya is. Ennyit tudok, semennyivel se többet, mint mennyit Jake. Hirtelen kopogtattak. Kinyitottam az ajtót. Seth Clearwalter volt az. Ő is farkas, akárcsak Jake.

-Szia Lucy!-ölelt meg.

-Szia Seth! Jake nincs itthon.

-Tudom, mivel Leah-val elmentek felderíteni a terepet.

Leah Seth nővére, aki néha erőszakos, makacs vagy esetleg önfejű, de én ennek ellenére úgy tekintek rá, mint a nővéremre. Amúgy olyan, mintha tényleg az lenne. Leah is farkas, ahogy Jake és Seth is.

-És te mit keresel errefelé?-kérdeztem, mert nem értettem miért van itt Seth.

-Hallottam, hogy apád elment Charlie-hoz és gondoltam átjövök.

-Ez kedves tőled.-mosolyogtam rá.

-Mi lenne ha átmennénk a többiekhez? Ott van Sam, Paul, Emily meg a többiek is.

-Jó ötlet.-mondtam.

Bezártam a házat, majd Seth-tel elindultunk a "farkaslak" felé. Én már csak azért is hívom így, mert a Jake-hez hasonló farkasok ott laknak. Amikor Seth és Leah csatlakoztak a falkához, akkor ők is odaköltöztek. Útközben nagyon sokat beszélgettünk. Seth irtó rendes srác, csak amióta jobban megismertük egymást jobban kötődik hozzám, mint eddig bármikor. A biztonság kedvéért leszögeztem magamban, hogy soha az életbe nem szeretnék Steh-től semmit. Jó hamar odaértünk. Bementünk és ott is találtunk mindenkit.

-Szia Lucy!-rohant hozzám Paul és jó szorosan megölelt.

-Szia!-mondtam nevetve.

Paul ugyanis a falka nevettetője.

-Téged is látni?-nézett rám kaján vigyorral Quil.

-Képzeld igen.-mondtam, majd megforgattam a szemeimet.

-Muffint? Most sült.-nyújtott nekem egy tányért Emily, ami tele volt fincsi, még gőzölgő muffinokkal.

-Naná!-mondtam, majd a legnagyobbat levettem a tányérról.

-Nem fogsz elhízni?-kérdezte Jared.

-Nyomd el magad!-mondtam, mire mindenki röhögni kezdett.

-Hol tanultál te ilyen beszólásokat?-kérdezte Seth értelmetlen ábrázattal.

-Van egy barom bátyám, aki minden reggel felkelt. Szerintem ezzel mindent elmagyaráztam.-mondtam.

-Mit magyaráztál elé?-kérdezte egy hang.

Megfordultam. Jacob és Leah léptek a házba. A hang, amúgy Jacob-é volt.

-Seth kérdezte honnan tudok menő beszólásokat, erre mondtam, hogy van egy barom bátyám, akit minden reggel le kell oltanom.-mondtam Jake-nek.

-Kikérem magamnak! Nem vagyok barom.-védte meg a törékeny egóját a bátyusom.

-Nem, te gyógyíthatatlanul hülye vagy!-javítottam ki.

-Borzasztó vagy.-mondta Jake, majd elvette egy muffint és majszolni kezdte.

-Szia Lucy!-köszönt Leah is.

-Szia!-mondtam, majd megöleltem.

-Lucy beszélhetnék veled odakint?-kérdezte Seth.

Bólintottam, majd kimentünk a ház elé.

-Mit szeretnél?-kérdeztem.

-Nézd, tudom, hogy hülyén hangzik, de ezt tudnod kell.-kezdte el.

-Mit kéne tudnom?-néztem rá értelmetlenül.

-A helyzet az, hogy...tudod van a bevésődés.

-Mi van a bevésődéssel?-kérdeztem, már szinte kíváncsiskodva.

-Szóval...lehet, hogy nem hiszed el, de......bevésődtél nekem.

-Mi?-kérdeztem lepődötten.

Szóhoz sem jutottam a meglepődéstől. mintha olyan hírt kaptam volna, amiben közlik velem, hogy apa meghalt. 

-Mégis mikor vésődtem én be neked?!

-Amikor találkoztunk.

-Nem szoktam ilyet tenni, de te most rákényszerítesz.-vettem egy mély levegőt, majd egyszerűen lekevertem egy pofont Seth-nek.-Az elején kellett volna szólnod!

-Meg is tettem volna, de egyszerűen nem tudtam hogy mondja el.-simogatta az arcát.

Nem feleltem erre semmit, csak elindultam hazafelé, amilyen gyorsan csak tudtam. Nem hiszem el, hogy bevésődtem Seth-nek. Ez egyszerűen lehetetlen!

1. fejezet 3. rész

*Carlisle szemszöge*

Aggódva indultunk el Carly-ért. A házból kiérve Emett megkérdezte:

-Van valakinek terve?

-Kéne lennie?-nézett rá Jasper.

-A farkasok ellen kéne terv, nem?

-Tervet akarsz? Mondok neked tervet. Odamegyünk, megvédjük Carly-t és próbálunk harc nélkül elmenni. Szóval arra kérlek titeket, hogy uralkodjatok magatokon! Nem szeretném ha bárki is megsérülne, akár rólunk van szó, akár a farkasokról.-mondtam Emett-nek.

Körbenéztem a többieken, akik bólogattak. 

-Akkor nyomás!-mondta Alice, mire mindannyian elfutottunk a folyó felé.

Soha életemben nem aggódtam még így Carly-ért. Remélem, nincs semmi baja!

*Carly szemszöge*

Összerezzentem. Megfordultam, mire apával találtam magamat szemben. Apán kívül még Alice. Jasper, Rosalie és Emett is eljött. Mit keresnek itt?

-Ezért még számolunk ugye tudsz róla?-nézett rám apa mérgesen.

-Mégis miért, nem mentem át!-néztem rá.

A túlsó oldalon a lány mellett megjelent egy pár hatalmas farkas. Vicsorították a fogaikat, mintha meg akarnának támadni minket. A dobogó szívemet már a torkomban éreztem. Végül is nem tudom miért, de nem jöttek át. A lány megfordult és egyszer csak eltűnt az erdőben a farkasokkal együtt.

-Apa én...-kezdtem el, de félbeszakított.

-Ezt majd inkább otthon. Úgyis van egy pár megbeszélnivalónk! 

Hazafelé senki nem szólt egy árva szót sem. Anya már a terasznál várt minket. Amikor meglátott úgy vettem észre, hogy megkönnyebbült egy kicsit.

-Mielőtt akármit is csinálnál a nappaliba!-szólt apa.

Nem mertem semmit csinálni, csak szót fogadtam és bementem a nappaliba, majd leültem a kanapéra. Apa is hamarosan bejött. Elém állt és elkezdte:

-Carly Joan Cullen, te mégis mit művelsz? Oda se kellett volna menned! Egy csomószor elmondtam neked, hogy ne menj át a farkasok területére!

-De apa! Nem is mentem át!

-Akkor miért mentél oda? És mégis kivel beszélgettél?

-Azért mert.....nem is tudom.-sóhajtottam.

-A végén majd az lesz, hogy ki sem engedhetlek a házból, azon aggódva, hogy megint oda mész? Vagy adjak neked szobafogságot? Vagy mégis mit akarsz?......Várjunk csak! Igen, ez lesz a megoldás-tűnődöttel egy pillanatra.- Mostantól csak kísérettel mehetsz ki a házból! Nem engedem, hogy még egyszer találkozz azzal a lánnyal!

-Ezt nem teheted!-álltam fel a kanapéról.

-Ismersz. Képes vagyok rá. 

-Utállak!-mondtam ki, majd felrohantam a szobámba.

Már éreztem, ahogy folynak a könnyeim. A biztonság kedvéért bezártam az ajtómat. Nem hiszem el, hogy komolyan ezt mondtam. 

Borzalmas vagyok! Ráadásul irtó nagy bűntudatom volt, amiért ilyeneket mondtam. Nem gondoltam komolyan, de amikor kimondtam mégis olyan, mintha komolyan gondolnám.

*Esme szemszöge*

Hallottam mindent. Azt, amit Carlisle mondott Carly-nak, és azt is, amit Carly mondott Carlisle-nak. Egy nagy ajtóbecsapódást hallottam, majd vettem egy mély levegőt és bementem a nappaliba.

-Miért csinálta ezt?-nézett rám a férjem, mintha tőlem várná a választ.

-Nem tudom, de nem hiszem, hogy ennyire szigorúnak kellett volna lenned. Akkor talán ő sem mond ilyeneket. nem gondolod?

-Én vagyok az apja! És egy bizonyos ponton én is elvárom, hogy tiszteljen a gyerekem.-fakadt ki.

-Tudom, hogy te vagy az apja. De szerintem mindenki megérdemel egy második esélyt. Ez Carly-ra is igaz. Nem gondolod?-néztem rá, amin úgy láttam elgondolkodott egy kicsit.

*Lucy szemszöge*

Láttam, ahogy a túloldalon megjelennek a lány rokonai. Ekkorra már Sam, Jacob és a többi farkas is ideért. Irtó ciki volt. Sam vicsorított a lány rokonaira. Reméltem, hogy nem támad rájuk. Végül is nem tette, ami számomra hatalmas megkönnyebbülés volt. Jacob oldalba bökdösött. Nem tudtam mit csinálni. A földet nézve megfordultam és elindultunk hazafelé.

Hazaérve Jacob és a haverjai már "visszaemberültek". 

-Te mégis mit csináltál? El tudod képzelni, hogy mekkora veszélybe sodorhattál volna minket?-kezdte el a bátyám mérgesen a mondandóját.

-Nekem te csak ne pattogj! Amúgy is elárulnád miért kell neked állandóan a nyomomban járnod?! Nem gondolod, hogy nekem is kéne egy kis szabad tér? Tudtommal nem vagy se az apám, se az anyám, hogy megmond nekem, hogy mit kéne tennem!-förmedtem rá Jake-re.

-Nem, igazad van. De a bátyád vagyok és megígértem anyának és apának is, hogy vigyázok rád. 

-Ez még nem jelenti azt, hogy sehová sem mehetek el! Amúgy sem mentem át az ő területükre! Csak beszélgettünk. Amúgy sem volt vámpír.

-De Cullen-ékhez tartozott nem?-kapcsolódott be már Sam is a beszélgetésbe.

-Tényleg hozzájuk tartozott, de azt mondta, hogy csak 1 év múlva lehet vámpír, vagyis 18 évesen.

-Érdekes.-gondolkodott el Sam.

-Bemehetek végre?-néztem Jacob-ra.

-Be.-mondta.

Bementem házba, majd be a szobámba és bezártam az ajtót. Leültem az ágyra. nem értem, miért ilyen a bátyám. Hiszen nem vésődtem be neki, hogy így kéne bánnia velem. 

1. fejezet 2. rész

*Carly szemszöge*

Kivételes eset volt a mai nap. Rosalie, Emett, Jasper és Alice elmentek valahova. Anya nem ment sehová, apa nem ment dolgozni. Bella és Edward elvitték valahova Nessi-t, ezért ma rá se kellett vigyáznom. A kanapén ültem, anyáék pedig valahol máshol voltak, csak nem velem. Biztos valami szupertitkos vámpíros ügy van megint a dologban. Képtelen vagyok még 1 évet leélni úgy, hogy halandó vagyok. Nem tehetek róla, egyszerűen képtelen vagyok rá. A családomban én vagyok az egyedüli halandó. Még Nessi sem olyan, mint én, mivel ő csak félig vámpír, félig viszont halandó. Tehát szerény személyem lóg ki a sorból. A kezemben lévő könyvvel sem törődtem. Letettem magam mellé a könyvet és felálltam a kanapéról. Elindultam a házban arra, amerre a lábam vitt. Csak lépkedtem össze-vissza. Nem törődtem semmivel. A kezeimet, csak lóbáltam magam mellett, a fejemet lehajtottam. Kikapcsolt a fejem egy fél pillanatra. Ez szép is volt. Egy percre ki is zártam a külvilágot. Gondoltam elmegyek az erdő felé sétálni. Amikor elmegyek sétálni előtte mindig megkérdezem apáékat, hogy elmehetek-e. Ez ma is így lett volna, ha a szüleim itt lennének.

-Apa! Anya!-hívtam őket.

-Mi történt kincsem?-termett mellettem anya úgy, mint a hurrikán. 

-Semmi...Csak azt akartam megkérdezni, hogy elmehetek-e az erdőbe sétálni?

-Persze, de nagyon vigyázz!-simította végig az arcom.

-Vigyázok.-mosolyogtam-Köszi!

Adtam anyának egy puszit, majd felvettem a melegítőfelsőmet és már rohantam is kifelé. A házból kiérve megcsapott a friss erdei levegő. Vettem egy mély levegőt, majd elindultam. Egyre beljebb mentem az erdőben. Vigyáztam, hogy még csak véletlenül se menjek át a farkasok területére, amit a folyó választ el a mi területünktől. A farkasok és a vámpírok ugyanis nincsenek annyira köszönőviszonyban. Sőt meg is tudnák ölni egymást. Nagy mákomra én is beleszülettem ebbe a rivalizálásba. De hát ilyen az élet, nem tudok vele mást csinálni. 

Gallyak reccsentek a talpam alatt,a hogy egyre beljebb merészkedtem. Nem foglalkoztam vele, hogy mi merre van, csak mentem előre. De hirtelen észrevettem a folyót. Ráadásul azt a folyót, ami elválasztja egymástól a két területet. Apa mondta, hogy soha ne menjek át a folyón és én mindig meg is fogadtam. Ez ma is így volt. Akármennyire is csábított az, hogy mi van a túlsó oldalon nem mehettem át. Ráadásul Alice látná, ha átmennék, vagy valami történne velem. Megálltam az egyik fa mellett és csak bámultam át a szomszédos erdőbe. Ekkor hirtelen megláttam egy árnyat a túloldalon.

*Lucy szemszöge*

Elindultam az erdőben. Magam sem tudom, hogy már mikor indultam el, de őszintén bevallom, hogy nem is érdekelt. Csak mentem arra, amerre az eszem vitt. Amikor sétálni indulok igyekszem elkerülni a folyót, ami elválasztja mi területünket a vámpírokétól. A vámpírokat apa csak hidegeknek nevezi. Nem találkoztam még vámpírral, de nincs is benne a terveim között. Akaratlanul is a folyó felé mentem. Amikor odaértem láttam, hogy a másik oldalon egy szőke lány áll. Még sosem láttam eddig. lehet, hogy csak turista. Nem nézem vámpírnak. Igaz, hogy nagyon világos, szőke haja van, de a bőre olyan bőrszínű és nem olyan, mint amilyen a vámpíroknak szokott lenni. A tekintetünk talán találkozott egy pillanatra. Féltem. Nem tudtam, hogy mit csináljak most. Közelebb léptem, mire elbújt az egyik fa mögé, de nem láttam elrohanni. Összeszedtem minden bátorságomat és odakiáltottam:

-Hé! Ott vagy még?

*Carly szemszöge*

Az a valami vagy valaki elkezdett felém közeledni. Félelmemben elbújtam az egyik fa mögé. Szaladni képtelen voltam. A lábam mintha a földhöz gyökerezett volna. Szuszogtam. Próbáltam egyetlen kis neszt sem hallattatni, mikor hirtelen megszólalt:

-Hé! ott vagy még?

Összerezzentem. Fogalmam sem volt, hogy mit csináljak. Igyekeztem összeszedni minden bátorságomat és kiléptem a fa mögül. A túloldalon egy barna hajú lány állt. Kedvesnek látszott, habár nem tudom mi volt róla az első benyomásom. Izgultam, hátha átváltozik farkassá és rám támad. Egész testemben remegtem, de próbáltam valahogy eltakarni.

-Mit....Mit akarsz tőlem?-kérdeztem dadogva.

-Semmit. Turista vagy?-kérdezte.

-Nem. Itt lakom.-mondtam.

-A Cullen házban?-kérdezte, majd nagyjából a ház irányába mutatott.

-Igen.

-Te is vámpír vagy?-kérdezte már kissé feszültebben.

-Nem. Én halandó vagyok. majd csak 18 éves koromban lehetek vámpír. Az még 1 év.

-Az jó. Örülök, hogy nem vagy még az.-mondta már sokkal felszabadultabban.

-Nyugi. Ha vámpír lennék, akkor sem támadnálak meg.

-Ez jó hír. Amúgy nem is szabadna beszélnünk.

-Hogy érted ezt?

-Te vámpír családból származol, az én családom pedig vérfarkasokból áll bár én nem vagyok olyan. Mivel a fajaink között rivalizálás van levonhatod a következtetést, hogy mi sem beszélhetünk.

-Igazad van.-helyeseltem.

Hirtelen hangokat hallottam a hátam mögül.

*Esme szemszöge*

-Hol van Carly?-nézett körbe Alice aggódva.

-Sétálni ment. Miért?-néztem rá furcsán.

Alice sosem aggódott Carly-ért. Igaz testvérek, de nem aggódik érte, nem kérdezősködik felőle, ha nincs itthon. Sosem értettem miért. Szerintem maga Alice se tudja. Ebben az is nagyon furcsa, hogy itthon olyanok, mint bármilyen normális testvérpáros.

-Mi a baj Alice?-nézett rá Alice-re Carlisle aggódva.

-Látomásom volt. Carly oda megy, ahova nem kéne.-mondta Alice.

-Carly átment a farkasokhoz?-jött be Rosalie, akit Emett követett.

-Nem, Carly nem olyan!-mondta Carlisle.

-A folyónál van!-mondta Alice kis csend után.

-Azonnal oda kell mennünk!-mondta Jasper.-A farkasok kiszámíthatatlanok. Akkor is átjönnek a területünkre, amikor nem kéne.-mondta Jasper.

-Szívem, te maradj itt!-mondta Carlisle.

-Visszahozod?-fogtam meg a kezét.

-Vissza!-mondta határozottan, majd nyomott egy puszit az arcomra és elmentek.

Carly miért ment a folyóhoz? Hiszen sosem csinált még ilyet. Lehet, hogy a folyónál van, de csak nézegeti a másik erdőt. Vagy lehetséges, hogy beszélget valakivel?

1. fejezet 1. rész

*Esme szemszöge*

-Carly felkelt már?-nézett körbe Emett a konyhában, ahonnan csak Carly hiányzott.

-Ő halandó. Szüksége van az alvásra.-oktatta kis Carlisle, majd tovább nézett maga elé.

-Ezt szerintem már felfoghattad volna 17 év után.-mondta Rosalie röhögve.

Nem foglalkoztam velük. Carly járt a fejembe, miközben kifelé nézegettem az ablakon. Mit érezhet egy vámpír családban? Csomószor emlegette, hozta elő a dolgot, hogy Carlisle változtassa vámpírrá, de hajthatatlan. A férjem nagyon szigorúan ragaszkodik a Volturi által hozott törvényekhez. Egyszer említette, hogy bármikor átváltoztatná Carly-t, csak ha ez a Volturi tudomására jut, akkor megölik a családot. Ezt már Alice, Jasper, Edward, Emett, Rosalie és már Bella is tudja.

-Minden rendben?-kérdezte egy nagyon ismerős hang, aki ebben az esetben Carlisle volt.

-Fogjuk rá.-sóhajtottam egy nagyot.

-Carly-n gondolkoztál igaz?

-Igen.-bólintottam.

-Szívem-fogta meg a vállam- tudom, hogy aggódsz Carly miatt, hidd el, hogy én is, de nem tehetünk mást. Ez az előírás. Nem változtathatjuk át 18 éves kora előtt.

-Tudom. De belegondoltál már mit érezhet egy vámpír családban? Csodálom, hogy nem menekült még el félelemből!

-Hidd el már belegondoltam egy csomószor, de mondtuk is neki, hogy nem kell aggódnia, nem emlékszel?

-De, emlékszem rá.

-Nyugodj meg! Hidd el, hogy nem lesz semmi baj.

Húzott közelebb magához. Megöleltem. Éreztem, ahogyan a karjai biztonságot adnak és kezdtem egyre jobban megnyugodni.

*Carly szemszöge*

Reggel a nap sugarai ébresztettek fel. Ebben a világos, ablakokkal teli házban az ember nem tud olyan sokáig aludni. Apa már tervezte, hogy függönyt tesz a szobámban lévő ablakokra, de lebeszéltem róla. Talán már magam sem tudom miért. Gyorsan átöltöztem pizsiről normális ruhába, de még nem mentem le. Szerintem saját magamnak sem tudtam volna megmondani, hogy miért vagyok még a szobámban. Az ágy karfáját fogtam és néztem körbe. A pillantásom az ágyamra vetődött. Hiányozni fognak majd a hosszú órák, amiket a párnák között szunyókálva töltöttem. Ugyanis a ház tele van ágyakkal, de csak én és Nessi alszunk rajtuk, mivel a vámpírok nem alszanak. Csak lennék már 18, mert így 17 évesen úgy érzem nem tartozom a családom közé. Érzem, hogy kilógok a sorból. 

Lassan elengedtem a karfát, majd sóhajtottam egyet és kiléptem a szobámból. Becsuktam az ajtót. Lementem a lépcsőn. A nappaliba érve senkit nem találtam. Mintha csak egy kísértetházba tévedtem volna. Halkan mentem a konyha felé, ahol megláttam a szüleimet, ahogy éppen egymást ölelik. Annyira cukik voltak. Már több, mint 100 éve házasok, de még mindig úgy szeretik egymást, mint amikor először találkoztak. Akaratlanul is elmosolyodtam. Úgy gondoltam, hogy most inkább nem zavarom őket, ezért megfordultam és elindultam felfelé. A lépcső tetején viszont meghallottam:

-Máris vissza mész?

Visszafordultam. Apa állt a nappali és a konyha közötti ajtóban az ajtófélfának támaszkodva. 

-Nem akartam zavarni.-mondtam, majd rátámaszkodtam a korlátnak.

-Értem.-mondta, majd bólintott.-Gyere ide!

Levegőt vettem, majd lementem a lépcsőn és odamentem apához. Szemtől szembe álltunk. 

-Tudnod kell, hogy sosem zavarsz.-mondta mosolyogva.-Oké?

-Oké.-mondtam, majd rámosolyogtam.

Megöleltük egymást, de nem csak úgy szimplán. Ez másfajta ölelés volt, mint amit eddig apától szoktam kapni.

*Lucy szemszöge*

-Ébresztő lustaság!-hallottam a barom bátyám hangját.

Reggel volt. Én még aludtam. Az idióta bátyám pedig minden áldott reggel felkelt. Ez általában dörömbölés az ajtón, ha bezárom este. Ha nem, akkor ugrál a hasamon vagy nyakon önt egy vödör hideg vízzel. Most okos voltam és bezártam az ajtót, így nem kell hajat szárítanom.
Dühösen szálltam ki az ágyból és kinyitottam az ajtót. Jacob állt velem szemben. 

-Mit akarsz?-néztem rá idegesen.

-Csak felébresztettelek. Baj?-nézett rám a szokásos hülye ábrázatával.

-Igen. Mivel ezt csinálod minden egyes reggel! Nem unod még?!

-Lucy légyszíves ne szólj vissza a bátyádnak!-mondta apa, mire Jake kiöltötte rám a  nyelvét.

-Nem szólnék vissza neki, ha nem keltene fel minden áldott reggel!-mondtam.

-Jacob légyszíves hagyd aludni a húgodat!-mondta apa, mire én öltöttem ki a nyelvemet Jake-re.-Lesztek ti valaha szerető testvérpár?

-Egyszer biztos.-vonta meg Jake a vállát.

Pizsiben mentem ki a konyhába, kinyitottam a hűtőt és elővettem a tejet, majd a szekrényből a müzlit és a kedvenc csíkos tányéromat. Épp igyekeztem falatozni a reggelimet, amikor hirtelen a bátyám barom vérfarkashaverjai rontottak be az ajtón.
-Szia Lucy!-köszöntek, mire csak intettem egyet és folytattam a tál müzli megsemmisítését.
A bátyám, Jacob ugyanis vérfarkas és egy falka tagja. A falkának Sam a vezetője. Eredetileg Jake lett volna az alfa, de az idiótája visszautasította. Ennek sem tanították meg, hogyan kell az észt használni. mit lehet tenni, drága bátyám gyógyíthatatlanul hülye.
-Minden oké?-nézett rám apa,a mivel kizökkentett a gondolatmenetemből.
-Persze. csak elgondolkoztam.-mondtam, majd egy mosolyt varázsoltam az arcomra.
-Akkor oké.
-Elmegyek sétálni.-mondtam, majd letettem az üres tányérat a konyhaszekrényre.
-Pizsiben?
-Gondoltam előtte átöltözök.-vigyorogtam.
Apa nem szólt semmit csak mosolygott. Bementem a szobámba, felöltöztem és kimentem a konyhába. jake és a hülye haverjai már Istennek hála elhúzták a csíkot. Kimentem a házból, majd elindultam az erdő felé.

Prológus

Az életem normálisnak koránt sem nevezhető.  Imádom a családomat, de egy valamiben eltérünk a többi embertől. A családom ugyanis csupa vámpírokból áll. Kivéve szerény személyemet. Én ugyanis ember vagyok, ami számomra egy picit ciki. Már vámpír szeretnék lenni, hogy ne különbözzek a csalárdomtól, de ez csak 1 év múlva lehetséges. A vámpíroknál ugyanis előírás, hogy ha valamelyik vámpírpárnak halandó gyereke van, csak 18 éves kor után lehet átváltoztatni. Már 1 éve igyekszem rávenni apát, hogy változtasson át, de állandóan csak a nemet hallom tőle. Apa ugyanis csak vészhelyzet esetén változtat embert vámpírrá. Így lett vámpír anya is és a tesóim, Alice és Edward is. Nem bírok ki még 1évet halandóként!