/Carly szemszöge/
A házassági évfordulós bulit Alice szerencsére szombatra tette. Reggel a szobámban lévő tükör illegettem magam jobbra-balra, amikor a nővérem lépett be a szobámba.
-Szia Carly!-köszönt.
A hangjára hátat fordítottam a tükörképemnek és végignéztem rajta. Alice egy lila koktélruhát viselt, majdnem hasonlót, mint Edward és Bella esküvőjén. Egy hozzá illő magassarkú volt a lábán. Meseszép látványt nyújtott, de az összhatást elrontotta egy kissé a kezében lévő mappa.
-Szia!-mosolyogtam rá.-Anyuék nem kérdezték, hogy mi ez rajtad?
-De. Amúgy nem kérdeztek semmit.
Ez jellemző anyuékra. Kinézik Alice-ből az efféle dolgokat.
-Mi a baj?-kérdeztem, mert nem tudtam, hogy mit keres Alice épp nálam.
-Ja igen.-nézett a mappájába, majd ismét rám.- A dekorációt délután hozzák és 5-kor kezdődik a buli. Addig el kéne terelni Carlisle és Esme figyelmét. Ugye képes leszel rá?
-Mi?-néztem tágra nyílt szemekkel.
-El kéne terelni a figyelmüket 5-ig. Úgy sincs semmi dolgod.
-Ezt, hogy érted? Azt hittem a beszéd....
-Carly, nem lesz beszéd. -közölte teljesen hétköznapi hangon.
-Mi?? Tessék???-ripakodtam rá.-Rámsóztad azt a hülyeséget és már ki is találtam, hogy mi legyen, erre az utolsó pillanatban szólsz, hogy mégsem lesz beszéd?-emeltem fel a hangom, mire Rosalie-t is idefújta a szél.
-Mit mondtál neki?-nézett mérgesen Alice-re.
-Azt, hogy nem beszéd.-mondta Alice.
-Te idióta! Miért az utolsó pillanatban kellett szólni? Carly azóta ezen dolgozik.-védett meg Rose.
-Hagyd csak.-mondta Rose-nak.-Ezt már megszokhattuk Alice-től.-majd Alice-re néztem.-Azért csak elterelem a figyelmüket. Legalább egyikünknek legyen jó napja, ha már nekem nem lehetett.
Ezzel kicsusszantam a nővéreim mellett a szobából és elindultam megkeresni anyuékat. Épp apu dolgozószobájában sakkoztak.
-Sziasztok!-köszöntem, amjd becsuktam magam mögött az ajtót.
-Szia kincsem!-köszönt mosolyogva anyu, majd leütötte apu egyik bástyáját.
-Mit szeretnél?-kérdezte apu.
-Ugye lesz az év végi bál...-kezdtem el az első ötletet, ami beugrott a fejembe.
-Azt hittem már szeptemberben kijelentetted, hogy nem mész.-nézett rám anyu mosolyogva.
-Attól még, hogy nincs párom elmehetek nem?
-De, elmehetsz. -mondta apu.-Csak azt nem értem, hogy ehhez mi miért kellünk.
-Eljötöök velem ruhát nézni?
-Mi?-néztek rám egyszerre.
-A szüleim vagytok és számít a véleményetek.
-Oké.-bólintott apu.-Holnap elmehetünk Port Angeles-be.
-Nem mehetnénk ma? Holnap tanulnom kell.
-Oké, akkor 10 perc és mehetünk.
-Köszönöm!-mondtam, majd megöleltem a szüleimet.
Apu tájékoztatta Alice-t és Rosalie-t, hogy Port Angelesbe megyünk. Alice pillantása felém egyszerre volt hálás, bocsánatért esedező és kiváncsi. Hálás azért, mert elintéztem, hogy anyuék ne legyenek itthon, bocsánatért esedező, mert sajnálta az előtt történteket, és kiváncsi, mivel nem értette, hogy amiért ő eltörölte a beszédemet én miért segítek neki mégis. 11-kor indultunk el, és 5-kor kezdődik a buli. Az 6 óra. Nagyjából 1 óra az út Port Angeles-be és 1 vissza. Még így is maradt 4 órám. Hogy fogok lefoglalni 2 vámpírt 4 órán keresztül. Port Angeles-be érve bementünk egy márkás ruhaüzletbe, ahol az összes létező ruhát felpróbáltam. Még azt is, amik nem tetszettek és irtó rondák voltak, csak azért, hogy menjen az idő.
2 óra után a választásom egy fehér, pánt nélküli estélyi ruhára esett. Vettünk hozzá nyakláncot, cipőt és egy kis kézi táskát is. Ha mégse mennék el a bálba, akkor majd valamire felveszem. A bevásárlás után apu szó szerint már futólépésben sietett a kocsihoz.
-Hazamegyünk?-kérdeztem.
-Igen.-mondta apu.
-Miért?-tudakoltam, hogy húzzam az időt.
-Carly akár hiszed, akár nem elfáradtunk.-mondta anyu.
-De még nem mehetünk haza.
-Miért?-kérdezte apu.
-Mert ma még nem ettem semmit. Előbb nem ehetnénk valamit? Utána ígérem mehetünk haza.
-Üljetek be a kocsiba. Mindjárt visszajövök.- mondta apu, majd odaadta a kocsikulcsot anyunak és elviharzott.
Anyuval beértünk a kocsiba. Apu bő 10 perc múlva visszaért. A Burger King-be ment be nekem sajtburgert venni. A zacskót letette mellém a hátsó ülésre.
-Azt hittem nem ehetek a kocsiban.-néztem apura döbbenten.
-Igen, de most sietünk haza, szóval kivételt teszek. De akkor is örülnék, ha a zacskóba ketchupoznál.
Aztán elindultunk haza. Felhős volt az ég, pedig az és szerelmére május vége volt. Megettem a kajám, majd az ablaknak döntöttem a fejemet. A felhős idő és a rádióban szóló idióta szimfónikus zenekar annyira lelombozta a kedvem, hogy bealudtam.
Amikor legközelebb kinyitottam a szemem még mindig a kocsiban ültem. Anyu elől, csak apu hiányzott. A szimfónikus zenekart hála az égnek felváltotta valami modern pop zene.
-Szia álomszuszék!-mosolygott rám anyu a visszapillantó tükrön keresztül.
-Apu hol van?-tudakoltam.
-Baleset történt. Két autó megcsúszott a vizes úton. Apád mert a franc tudja miért elment hős dokit játszani. Addig nem mehetünk tovább, amíg a kocsik maradványait el nem takarítják az útból.
-Mennyi az idő?
-Most fél 5.-nézett anyu a kocsiban lévő kis órára.-Már felhívtam Alice-t, hogy mi történt. Azt mondta, hogy nyugodtan ráérünk.
-Értem.-bólintottam.
Apu negyed óra múlva tért vissza újra. Tájékoztatott minket az eseményekről. A darabokat ellapátolták az útból, így mehettünk tovább. Negyed 6-ra értünk vissza. A verandán és az erkélyeken égősorok voltak és kétoldalt csupa lampion.
-Mi ez?-kérdezte anyu, miután kiszálltunk a kocsiból.
-Jó kérdés.-mondta apu.
Rosalie jelent meg a tornácon egy gyönyörű kék ruhában.
 |
| A Rosalie-t alakító Nikki Reed, valójában ugye barna hajú, csak nem találtam olyan képet, amin Rose estélyiben, vagy hasonlóban lenne, ezért tettem be egy képet a színésznőről :) |
-Gyertek be! Mindenki rátok vár!-tessékelte be anyuékat a nővérem.
Egyesen a hátsó kertbe vezette őket, ahol már mindenki ott volt, és amint apuék is megjelentek tapsolni kezdtek.
-Boldog évfordulót!-rohant ki Alice a tömegből, majd megölelte anyuékat.
-Jesszusom!-lepődött meg anyu.-Ezt miattunk csináltátok?
-Egyszer ünnepli a vámpír a 150. házassági évfordulót, nem?-kérdezte Alice.
-Köszönjük szépen! Igazán nem kellett volna!-mondta apu.
-Rosalie te jössz!-mondta Alice.
Rose rám nézett.
-Sajnálom Carly! Nekem adta a beszédet. nem tehetek róla.
-Semmi baj! Menj csak!-unszoltam.
Nem mentem közelebb, hanem a szatyorban lévő ruhámmal nekidőltem az ajtófélfának és inkább távolról figyeltem az eseményeket. Rose felment a színpadra és beállt a mikrofon mögé, amit Luke szabadon hagyott neki. Elővett egy alaposan összehajtogatott fehér papírt. Kinyitotta és ránézett, aztán a tömegre, aztán rám, és újra a papírra.
-Sajnálom Alice, de képtelen vagyok rá! -Anyuékra nézett.-Úgy volt, hogy ma este nem én mondom a beszédet, hanem Carly.-Erre több kiváncsi vámpírszem emredt az ajtóban álló idiótára, azaz rám.- Nagyon készült arra, hogy ma este komolyan lenyűgözzön titeket, ezért sajnálom, de ma este nem én szólok ma hozzátok, hanem Carly.
Rosalie elhallgatott, majd mindenki rám nézett és arra várt, hogy mit reagálok. Ha a bálba nem is jutok el, úgy gondoltam, hogy felavatom a ruhát ma este. Üsse kő, úgyis csak egyszer élünk!
-Mivel Port Angeles-be töltöttem a napot, nem volt időm elkészülni. Szóval egy kis türelmet kérek!
Azzal beslisszoltam a házba és felrohantam a szobámba. Kutyafuttába kapcsoltam be a hajgöndörítőt, és dobáltam le a ruháimat.
-Kell segítség?-jelent meg Alice és Rosalie az ajtóban.
-Kéne.
Alice a szekrényben kezdett kutakodni, ugyanis, amikor vásárlókörutat szervezett nekem és Rose-nak akkor erre a partira vettünk ruhát.
-Hagyd csak. Ma este nem azt fogom felvenni.
-Akkor mit?-nézett rám Alice.
Elővettem a szatyorból a ruhát.
-Ezt.
-Ez fantasztikus! Végre hatással voltam rád!-vágott büszke képet Alice.
Rosalie csak a szemét forgatta. Alice megcsinálta a szolid sminkemet, amit külön kértem tőle, Rose pedig a hajammal babrált. Gyorsan felvettem a ruhát, a cipőt és a hozzá illő fehér nyakláncot.
-Vagy ez, vagy az, amit te választottál.
-Inkább ez.-vágta rá Rosalie, Alice pedig belátta, hogy ez a helyes döntés.
Óvatosan lelépkedtem az emeltre, majd ki a hátsó kertbe. Amikor megjelentem a tornácon mindenki engem kezdett nézni. Ja, el is felejtettem, hogy anyu is átöltözött közbe, hogy az alkalomhoz illő ruha legyen rajta.
Felmentem a színpadra, ahol Luke és Adam egyszerre mondták, hogy lélegzetelállóan nézek ki, ráadásul észre vettem, hogy egy barna hajú gyerek egész végig engem bámul az idióta szemével. Írta, beszédet, de nem hoztam le, mivel a sok gyakorlás közben megtanultam, ráadásul oylan rövid, hogy egy ovis is képes lenne elmondani. Vettem egy mély levegőt, majd belekezdtem:
-A 150 egy nagyon különleges szám. Egy ember sem éri el a 150. életévét, ráadásul még a házassági évfordulóját sem. De más jellemző a szüleimre, Esme-re és Carlisle, akiket mind nagyon jól ismerünk. A házassági évfordulók alapja az, hogy mindkét fél rájön arra, hogy eltelt egy év és még mindig ugyanúgy szereti a másikat, mint akkor, amikor először találkoztak. A házasság pecsételi meg a szerelmet, az évforduló pedig még erősebbé teszi azt. Úgy érdemes felkelni reggel, és úgy érdemes ránézni a másikra minden egyes percben, hogy tudjuk, őt nekünk szánta a sors és örökre velünk marad. Tudjuk, hogy őt nekünk teremtette a Sors, nem gondolkodunk el azon, hogy miért épp a mi utunkba ejtette az Élet. Egyszerűen tudjuk azt, hogy amikor először meglátjuk, hogy őt hozzám rendelték és nem máshoz. Nem veheti el tőlem senki addig, amíg én úgy nem döntök, hogy el nem eresztem. -Eddig a tömegre néztem, most viszont teljesen a szüleimre szegeztem a tekintetemet.-Megéltetek együtt 150 évet. Ott voltatok egymás mellett bármi történt is. 17 éves fejjel is észrevettem, hogy különleges kapcsolat van köztetek, ami már 150 éve kialakult. Mindenki azt kívánja tőletek, hogy még jó sokáig maradjatok meg egymásnak. Lehet az 1000 év, vagy 2000, vagy 5000 vagy 1 millió. Nem számít. Csak az, hogy még jó sok éven keresztül így szeressétek egymást, vagy akár még tovább. Én nem kívánok mást, csak ezt.
Itt ért vége a mondandómnak. Ezzel Luke rákezdett a Thousand years című dalra.
-Nagyon büszkék vagyunk rád kincsem!-mondta apu, majd adott egy puszit a fejem búbjára, mert gondolom anyu miatt, csak azt érte el.
Anyu ugyanis olyan szorosan ölelt, hogy azt hittem megfulladok.
-Anyu...Én is szeretlek, de megfojtasz.
-Bocsáss meg kicsim!-engedett el.-Csak annyira büszkék vagyunk rád.
-Gyere szívem! Köszöntenünk kell a vendégeket.-rángatta apu.
Csak azt nem tudom, hogy mit csináltak itt addig, amíg én átöltöztem. Az oké, hogy anyu is ruhát cserélt, de apu mit csinált? Gondoltam, hogy körbesétálok és végignézem a dekorációt. Aki köszön, annak köszönök, de nagyon nem terveztem szóba elegyedni senkivel sem. Közbe persze egy cosmóan leállítottak gratulálni, de nem történt semmi különös. Csak sétálgattam, amíg egyszer csak oldalról belém nem jött valaki. A magassarkúban hamar elvesztettem az egyensúlyomat, de mielőtt a fehér ruhában a földre este volna, valaki két kézzel átkarolta a derekamat és megtartott. A hajam vége súrolta talán a földet. A srác-mert ugye srác volt- nagy szemekkel nézett le rám.
-Nézhetnél jobban is a lábad elé.-mosolygott.
Ez az az idióta barna hajú gyerek volt, aki nézett egész végig. Közelebbről végignézve eszembe ötölhetett volna, hogy most azonnal hozzá mennék, ha megkérne, de azért ezt az ábrándot elhessegettem.
-Köszi, hogy elkaptál.
-Reflex volt.-vonta meg a vállát, miközben még mindig tartott a karjaival.
-De azért újra a saját lábamon szeretnék állni.
-Ja, bocs.-mondta majd felemelt és már újra a talpamon álltam.
-Köszönöm még egyszer!-mondtam, majd indulni készültem, de megragadta a karom.
-Várj még! Hisz nem is ismerlek. Csak annyit tudok rólad, hogy nagyon jó szagod van.
-Kössz.
-Tudod, hogy nem így értettem. Én vámpír vagyok, te meg ember.
-Igen, tudom, hogy értetted. De akkor is örülnék, hogy ha nem lenne közöttünk semmi.
-Legalább a nevedet áruld el.
-Carly.
-Szóval Carlotta.
-Csak simán Carly. Senki nem hív Carlottának.
-Örültem Carly. A nevem Adrian, Ausztráliából jöttem a családommal.
-Ausztrália, mi? De az napos vidék, nem?
-De, az.
-Akkor miért éltek ott?
-Akkor átfogalmazom. perpillanat Ausztráliában élünk, de eredetileg Angliából származunk.
-Értem.-bólintottam.
A táncparkett felé néztem, ahol anyu és apu ölelkezve ringtak egy lassú zenére.
-Tetszett a beszéded.-mondta Adrian.
-Ezt most azért mondod, mert tényleg tetszett, vagy azért, mert akarsz tőlem valamit?
-Honnan veszed, hogy akarok tőled valamit?
-Vámpír létedre elég átlátható vagy.
-Jól van, igazad van. Táncolsz velem?
Egy pillanatra megfagyott bennem a vér, és ugyan nem láttam az arcom, elég idiótán nézhettem Adrian-re, ugyanis röhögni kezdett.
-Mi a baj? Ennyire gáz vagyok?-kérdezte még mindig mosolyogva.
-Nem táncolok veled.-ráztam a fejem határozattan, mutatván, hogy az é érveimen ő már nem tud változtatni.
-Ugyan már, Carlotta!
-Mondtam már neked, hogy ne hívj így!
-Mondták már neked, hogy gyönyörű kék szemed van?
Mi a franc? Most a szemem a téma? Ez egy seggnyaló idióta. A legjobb lenne, ha most azonnal itt hagynám. Igen, ezt fogom csinálni!
-Mondták már neked, hogy idióta vagy? Isten veled!
Ezzel hátat fordítottam neki. magam is meglepődtem, amikor nem jött utánam. Az italos asztal felé mentem, ahol megint Adrian-be ütköztem. Ez lerázhatatlan! MI A FRANC VAN VELE???
-Leszállnál rólam?-ripakodtam rá, de olyan hangon, hogy azért ne vonjam fel magunkra a figyelmet.
-Leszállok rólad, ha táncolsz velem.
-Ha táncolok veled, befogod?
-Be én.
A karján nyújtotta, amit meg is fogtam, majd elindultunk a táncparkett felé, azonban Luke megállított.
-Szia Carly! Most jön a dal, amit énekelni akartál.
-Mi lenne, ha egy kicsit későbbre tennénk? Énekelheted a másikat. csak igértem egy táncot neki.-intettem a fejemmel Adrian felé.
-ja jó, oké. Akkor majd gyere.
-Mindenképp.
Azzal Luke visszavonult a színpadra és elkezdte énekelni a dalomat.
Mi Adrian-nel pedig a táncparkettre vonultunk. A vállára tettem a kezem, ő pedig a derekamra az övét.
-Most boldog vagy?-kérdezte tőle.
-Igen.-vigyorgott, miközben a szemembe nézett.
-Ugye tudod, hogy el kell felejtened?-kérdeztem.
-Miért?-nézett rám értetlenül.
-Mivel mi sosem lehetünk egy pár. Maximum a képzeletedben. De lehet, hogy ott se.
-Most miért mondod ezt? tetszel nekem Carly!
-5 perces megismerkedésre építkezel?
-Nem építkezem 5 perces megismerkedésekre!
-5 perce ismertelek meg és bevallottad, hogy tetszem neked. Akkor te ezt minek nevezed?
-Csak előre tervezek.
-De akkor is 5 perce ismertelek meg.
-Nem tudhatod előre, hogy amikor vámpír leszel, akkor nem fogsz e belém szeretni.
-Nem fogok beléd szeretni!-tiltakoztam erősen.
-Honnan tudod?
-Egyszerűen tudom és kész. Nem fogok beléd szeretni, akkor sem, ha fejre állsz. Akkor sem, ha az erkély alatt szerenádozol. és akkor sem, ha bazi nagy csokor vörös rózsákat küldesz nekem.
-Akkor semmi esély rá, ugye?-nézett rám talán egy kissé csalódott ábrázattal.
-Nem. Sajnálom.
A dalnak hamarosan vége lett és Adriennel szétröppentünk. Mivel Luke nagyon szerette volna, ha a másik dalt is elénekelném, ezrét felmentem a színpadra és beálltam a mikrofon mögé. Erre szintén mindenki újra rám nézett.
-Anya, apa! ezt a dalt nektek szeretném küldeni! Sok boldogságot kívánok nektek és még egszer nagyon szeretlek titeket!
Ezzel elénekeltem abWhen you look me in the eyes című dalt.
A dal közben figyeltem anyuékat, akik felváltva mondogatták egymásnak a "szerelek" szót. Egymás után többször is. Nem figyeltek a körülöttük lévő tömegre, csak egymásra.
Hajnali 2-kor mentek el a vendégek. Az este során többször is szóba elegyedtem Adriannel. Táncoltunk is. Ezenkívül táncoltam apával egy csomószor, anyával mégtöbbször, ráadásul anya még hatvanmilliószor kiszorította belőlem az életet. Emett levideózta, hogyan énekelek. Alice Jasper-t állította be fényképésznek, aki mindenkit egyesével és csoportosan is lefényképezett, mivel állítólag Alice albumot akar csinálni anyuéknak. A végén Alice a családunkról is csinált egy csoportképet (mármint Bella, Edward, Renesmee, Rosalie, Emett, Jasper, Alice, apu, anyu és én), amit gondolom az album elejére helyez majd.
Amikor elhúztak a vendégek azonnal lekaptam a lábamról a masnival díszített magassarkút, mivel rohadtul fáj már benne a lábam. De nem csak én szabadultam meg a kényelmetlen cipőmtől, hanem anyu, Bella és Rosalie is mezítláb mászkált 2 után már a lakásban. Egyedül Alice maradt meg benne.
-Milyen nők vagytok ti? Egy éjszakát sem bírtok ki magassarkúban?-hitetlenkedett.
-Inkább azt csodálljuk, hogy te még bírod benne.-mondta Bella.
-Egy nő védjegye a cipője.-mondta Alice.
-Akkor én pasi leszek.-mondta Rosalie, mire mindannyian felnevettünk.
Hirtelen Edward jött be a nappaliba, karján az alvó Nessie-vel.
-Bella, mennünk kéne.
-Oké, persze.-bólintott Bella.
Edward kiment, majd Bella elbúcsúzott és követte a férjét a külön kis lakukhoz.
-Carly fekvés van! Hajnali fél 3.-mondta apu.
-Mi??? De én nem akarok még lefeküdni!-makacskodtam.
-Nem fogsz tudni felelni a suliba hétfő reggel, ha nem alszol.
-Aludtam a kocsiban.
-Igen, 2 órát.
-De akkor is ébren akarok maradni.
-Nem akarok kincsem, hanem szeretnék.-mondta anyu.
-Köszönjük nyelvtanárnő.-mondta apu egy ördögi mosoly kíséretében.
-150 éve kibírod velem. Inkább ne a nyelvhelyességeimbe szólj bele, hanem küld ágyba a lányodat.-mondta anyu, és láttam rajtam, hogy ha nem fordul el, akkor mindjárt elröhögi magát.
-Hívd Carlottának, Carlisle. Adrian Hathaway-nek bejött.-röhögött Emett.
-Kussolj!-mondtam, majd felkaptam a kanapéról egy díszpárnát és hozzávágtam.
-Tényleg! Mit beszélgettél te Adrian-nel?-váltott témát apu.
-Adrian egy seggnyaló barom. A tudtára adtam, hogy semmi sem lesz köztünk.
-Amúgy is a te rokonod, Carlisle.-mondta anyu.-Amúgy azt hallottam, hogy valami nagyon különleges adottsága van.
-Ez így igaz.-bólintott apu.-Meg tudja mutatni az embereknek a múltjukat, ráadásul eldöntheti, hogy a rossz vagy a jó dolgokat mutassa meg. Állítólag Aro nagyon a gárdájába akarja venni és közel is van hozzá. És nem a rokonom.
-Irina azt mondta, hogy már bevették. Csak a házassági évfordulótok ünneplésére jött el. Ezután már végleg ott hagyja a klánját és belép a gárdába.-mesélte Rosalie.
Szóval belém esett egy múltatmutogató idióta, aki már a Volturi szolgálatában áll. Ez az én szerencsém!
-Tényleg nem maradhatok fent?-kérdeztem újra aputól.
-Nagyon szeretnél?-kérdezte.
-Igen. Úgy is tudod, hogy ha elnyom az álom bevágom a szunyát.
-Rendben.-adta rá áldását.
-Ennyit arról, hogy ezentúl szigorú leszel hozzá.-mondta anyu, majd nem bírta tovább és végleg kitört belőle a röhögés.
Soha nem láttam még anyut ennyire nevetni. Annyira röhögött, hogy közbe a földre is leült, mert a lába nem tartotta meg. Apu csak nézte egy kissé értetlenül, majd csak mosolygott.
-Kihozod a sakkot?-nézett rám, majd bólintottam.
Bementem apu dolgozójába, ahonnan kihoztam a sakk készletet a nappaliba. Letettem a táblát kettőnk közé, majd sakkozni kezdtünk. Akármilyen furi is volt egész éjjel nem aludtam el, ráadásul a fehér ruhám nem szakadt el, hanem kibírta egész éjjel. A parti után, amúgy már senki nem öltözött vissza normális ruhába. Rosalie és Emett bekapcsoltak valami lassú szerelmes számot a hifin és arra táncoltak, mintha a partin nem azt csinálták volna. Rosalie mezítláb volt, a magassarkút sem hiányolta. Észre lehetett venni rajta, hogy az egész életét leélné mezítláb. Alice és Jasper pedig eltűntek. Gondolom az albumot szerkesztették. Anyu egy idő után leült mellém és figyelte mit csinálunk apuval. Egy rakat menetet lejátszottunk apuval, annyit, hogy már arra sem emlékeztünk ki nyert többet. Egy cseppet sem voltam álmos.Meghitt pillanat volt, olyan családias. Úgy éreztem, hogy minden tökéletes és semmi sem hiányzik az életemből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése