1. fejezet 6. rész

*Carly szemszöge*

Észrevettem a könnyben ázott szemét, amit ebben a pillanatban nehezen tudott volna eltakarni. Leültem vele szemben.

-Minden oké?-kérdeztem, mire elfordította a fejét.

-Mit keresel itt?-kérdezte, miközben visszafordította a fejét.

-Kiszellőztetem a fejem. -sóhajtottam.- Nem tudtam, hogy itt leszel.

-Miért szellőzteted ki a fejed?-kérdezte, majd megtörölte a szemét.

-Nem hiszem, hogy érdekelne.

-Mond csak el nyugodtan.-biztatott.

-Hát...A szüleimnek nemsokára lesz a 150. házassági évfordulója. A szervezkedő nővérem pedig bulit szervez nekik.

-Ebben mi a rossz?

-Tudod a nővérem "a főszervező" a családban. Eseményekkor mindig beosztja, hogy ki mit csinál. Mindig kijelöl egy személyt, aki beszédet mond az ünnepelt vagy esetleg ünnepeltek tiszteletére. Ezt az embert a rokonaim csak "szerencsétlen áldozatnak" nevezik és hát ebben az évben sajna én lettem a szerencsétlen áldozat.

-Tudod már mit fogsz mondani?

-Nem. A beszélőkém és a fogalmazásom zéró, ráadásul lámpalázas vagyok. Képtelen vagyok rá!-hajtottam le a fejem.

-Nyugi! Minden oké lesz.-biztatott, mire ránéztem és elmosolyodtam.-Egyébként Lucy vagyok, Lucy Rose Black.

-Carly Joan Cullen.-mondtam, majd kezet fogtunk.-Amúgy miért voltál szomorú?

-Ez hosszú történet.-sóhajtott.

-Én ráérek.-vontam meg a vállam.

-Tudod a farkasoknál van a bevésődés, ami azt jelenti, hogy ha egy farkasnak bevésődik egy ember, akkor a farkasnak védelmeznie, óvnia kell és mindig kitartania mellette. Az a helyzet, hogy én bevésődtem az egyik fiúnak, akit már 1 éve ismerek. Ebben igazából az a ciki, hogy már 1 éve bevésődtem neki és rajtam kívül mindenki tudta.

-Ez tényleg rossz.

-A vámpíroknál van ilyen?

-Nem, nincs. A vámpíroknál adottságok vannak. A nővérem, Alice látja a jövőt, a bátyám, Edward a gondolatokban tud olvasni, Alice pasija, Jasper pedig érzi az emberek érzéseit.

-Az tök állat lehet.

-Biztosan.-vontam meg a vállam.

-A bevésődésben még az is rossz, hogy nem lehetek farkas.

-Sajnálom!

-Tudod, jó mindezt elmondani valakinek.

-Tényleg az.-helyeseltem.

-Te vagy az egyetlen barátom, Carly!

-Te is az enyém!-mondtam, majd megöleltük egymást.

Egy csomót beszélgettünk és vicces sztorikat meséltünk egymásnak. Egyszer csak egy farkas ugrott elő az egyik bokorból. Felálltunk és félni kezdtünk. Azt hittem itt a vég, de ekkor hirtelen elöttem termett Rosalie.

*Rosalie szemszöge*

Este volt. A hold ragyogóan világított be a ház ablakain. Nem hittem el, hogy Alice komolyan Carly-nak adta a beszédet. Gondoltam visszamegyek hozzá, hátha tudok önteni belé egy kis lelket. Felmentem az emeletre, majd Carly szobája felé vettem az irányt. Benyitottam. A szoba üres, Carly sehol. Hova mehetett ez a lány? Nem tudtam, hogy mi tévő legyek. Nem szólhatok Carlisle-nak vagy Esme-nek, mert szívrohamot kapnak a végén. Egyedül kellett megkeresnem Carly-t. Ha a főbejáraton megyek ki, az kissé gyanús lenne, tehát az ablakhoz mentem és kinyitottam. Felálltam a párkányra, majd egy határozott mozdulattal átugrottam a szemben lévő fa egyik ágára. Leugrottam a földre, majd elkezdtem futni, hogy minél hamarabb megkeressem Carly-t. Futottam keresztül az erdőn. Minden lehetséges helyet megnéztem, de nem volt sehol. Az utam a tisztás felé vezetett, ahol megláttam két árnyat. Fülelni kezdtem. Boldog nevetés hallatszott felőlük. A holdfény egyszer csak rájuk világított. Észrevettem Carly-t, ahogy azzal a farkaslánnyal beszélget. Soha életemben nem láttam még ilyen felszabadultnak Carly-t. Nem játszotta meg a nevetését, hanem ösztönösen, szívből mosolygott. Akaratlanul elmosolyodtam, majd éppen megfordulni készültem, amikor az egyik bokorból a mező túlsó végén előugrott egy farkas. Carly-ék felugrottak. Gyorsan Carly elé rohantam és igyekeztem megvédeni. A farkas csak vigyorította a fogait. Fogalmam sem volt mit csináljak most....