2. fejezet 1. rész

Napjainkban

/Carly szemszöge/

Álmodtam. Aput láttam a szemeim előtt. Egy virágokkal díszített kapu előtt álltunk. A nap nem sütött, szinte már alkonyodott. A házunk mögötti erdőben álltunk. A szél fújt, egyfolytában valami fehér anyagot fújt az arcomba. A sokadik után meguntam. Érte nyúltam, hogy kihúzzam az arcomból, de aztán igazából is rájöttem mi történik itt. Végignéztem magamon. Egy pánt nélküli menyasszonyi ruhában álltam, apu pedig öltönyben. A szél a fejemen lévő fátylamat fújta az arcomba.
-Kész vagy? Már várnak minket.-nézett rám apu.
Feszültnek látszott, látni lehetett rajta, hogy nehezen fogja megtenni a következő lépéseket.
-Biztos, hogy jó ötlet ez?-kérdeztem.
Az esküvőmről álmodtam.
-Eleve a te döntésed volt. Most akarsz megfutamodni?-nézett rám lepetten.
Igaza volt. Ha már az esküvőmön voltam, a minimum az, hogy megnézem ki lesz a jövendőbelim. Legalább ha találkozok vele a való életben, akkor eldönthetem, hogy tényleg képes leszek jó döntést hozni.
-Kész vagyok. Mehetünk.
Apu bólintott. Belé karoltam, majd átléptünk a kapun....

Felébredtem.
-A francba. Legalább a férjemet megnézhettem volna.-szitkozódtam.
Amikor kinéztem a csupasz ablakomon rájöttem, hogy éjszaka van. Az ébresztőórám hajnali hármat mutatott. Tudtam magamról, hogy nem fogok tudni visszaaludni, így felkeltem és lementem a nappaliba. Pizsiben, mezítláb a legmenőbb. Apu ült a kanapén, az olvasó világított egyedül. Épp a világ legvastagabb könyvét lapozgatta.
-Többiek,-kérdeztem.
Apu egy kicsit megrezzent, de aztán mosolyogva rám nézett. Összecsukta a kilós könyvet és letette maga mellé.
-Azt hittem alszol.
-Én is.-mondtam, majd leültem mellé. - De aztán az esküvőmről álmodtam és utána felébredtem, és inkább nem aludtam vissza.
-Az esküvődről?-kérdezte kissé lepődötten.
-Igen.-bólintottam.
-És miről szólt?
-A házunk mögötti erdőben volt, úgy, ahogy Edwardéké is. Alkonyodott épp, már ment le a nap. Te is ott voltál. A szél lassan fújt és egyfolytában az arcomba fújta a fátylamat. Egy virágokkal díszített kapu előtt álltunk, ami csak arra várt, hogy átmenjünk rajta. Miután beadtam a derekam és épp átléptünk volna felébredtem.
-Ez furcsa. Másra nem emlékszel?
-Apu így is furi, hogy az esküvőmről álmodtam. Nem figyeltem nagyon a részletekre.
-Értem.-bólintott.
Láttam rajta, hogy teljesen tanácstalan.
-Te álmodtál az esküvődről?
-Nem gondolod, hogy ezt anyádtól kéne megkérdezned?-nézett rám úgy, mint aki életébe nem látott még fehér embert.
-Tudod hol van, Csak mert én nem.
-Carly fiatal vagy még. Szerintem most még a sulival törődj és ne az esküvőddel, légy szíves. Még se Rosalie-t, se Alice-t nem volt szerencsém oltár elé vezetni, nemhogy téged. Ezzel nem akarom mondani, hogy nem akarom, hogy férjhez menj, vagy, hogy nem vezetnélek az oltárhoz, mert minden apa álma az, hogy egyszer férjhez adja a lányát. De örülnék annak, ha nem a jövő hónapban lenne az esküvőd. Miattam még 10 év múlva is férjhez mehetsz, mert nem számít. Csak az, hogy találj valakit, aki tényleg szeret, emrt ha nem, akkor kitekerem a nyakát.
A monológja egész jól sikerült. A végén azonban elnevettem magam, bármennyire is nem akartam. Apu sem bírta tovább és ő is elnevette magát. Odabújtam hozzá, ő pedig átkarolta a vállam.
-Szeretlek.-mondtam.
-Én is szeretlek.-mondta, majd nyomott egy puszit a homlokomra.
Csak ott ültünk a kanapén síri csendben. Hirtelen rám tört az álmosság és lehunytam a szemem, majd elaludtam.

Ismét álmodtam. Ezúttal nem volt se virágos kapu, se apu, se menyasszonyi ruha. A pizsimben mezítláb álltam az erdőben. Előttem zajlott valami ünnepség. Közelebb mentem, míg észre nem vettem anyut és aput, majd a családunk többi tagját. Távolabb észre vettem magamat is. Menyasszonyi ruhában voltam, a fejemen a fátylammal és épp egy barna hajú fickóval csókolóztam. Szóval ez a saját esküvőm, csak most külső szemlélő vagyok. Épp az esküvői tortát készültünk felvágni. A férjem a kezemet fogta, de hiába mentem közelebb az istenért sem láttam az arcát. Mivel hiába próbálkoztam nem láttam az arcát, magamra kezdtem fókuszálni.

Egy dolog tuti. Az, hogy boldog voltam. Olyan, amilyen talán eddig sosem. De most jöttem rá valamire. Nem kell nekem férj, vagy valami puccos esküvő ahhoz, hogy boldog legyek. Nekem ott van a családom.
-Komolyan gondolod ezt?-kérdezte egy hang.
Az irányába fordultam. Magamat vettem észre. Az ünnepség eltűnt, a szüleim eltűntek, a vendégek szintúgy, ahogy a dekoráció is. Nem maradt semmi, csak az erdő, és én. Ráadásul duplán. Menyasszonyi ruhában volt a másik énem, a fején a fátyollal. 
-Miről beszélsz?-kérdeztem saját magamtól.
De jó. Kezdek meghibbanni!
-Hallottam a gondolataidat. Azt mondtad, hogy nem kell neked férj ahhoz, hogy boldog légy.
-Mert nem is kell.
-Ugyan Carly! Ezt te sem gondolod komolyan.-indult el felém.
-Miért te boldog vagy? Puccos esküvőd van! Ilyenről én csak álmodhatok!
Hülye! Hülye! Hülye! Hiszen álmodok. Mi a francért égetem magam magam előtt? Elmosolyodott, majd hirtelen komor lett az ábrázata. Vagy az ábrázatom? A fene se érti ezt már! Ledobta/dobtam a fátylat és elindult felém, vagy én indultam el magam felé? Miközben közeledtem magam felé észrevettem a menyasszonyi énem hirtelen kivillantja a vámpírfogait. Ja, hogy neki már ilyene is van?!
-Menj innen!-ordítottam rá, és hátrálni kezdtem.
-Az idióta gondolataid miatt eltűnt az esküvőm a férjemmel együtt! Gondold vissza, különben esküszöm megöllek!-fenyegetőzött.
-Miért pont én? Ugyanazok vagyunk. Nem esett még le?
-Mert ez a te álmod te okos! 
-Akkor sem gondolom vissza!
-Ha te akarod.-vonta meg a vállát, majd a szemei vörösben kezdtek izzani. Düh áradt az egész testén keresztül. Ilyenkor teszi az éppelméjű azt, hogy fut. 
Mivel a házunk mögött álltam gondoltam, hogy elbújok a szobámba. Felszaladtam a verandán, be a házba. Közbe vámpírénem egyfolytában a nyomomban járt. A nappaliba beérve a családomat pillantottam meg. Olyan volt, mint egy rémálomban. Közben utolértem magam. (?). 
-Mit akarsz tenni? Hamarosan úgyis csak ábránd leszel.-mondta nekem a vérmenyasszony énem.
Egyre jobban hátráltam. Hirtelen egy erős szorítást éreztem. Emett-nek ütköztem, aki lefogott, amíg a halott énem megesz engem. Hiába kapálóztam Emett karjai erősen szorítottak. Hirtelen a halhatatlan énem odaért hozzám és gonosz tekintettel nézett rám. 
-Itt a vége Carly. Nincs menekvés!
Azzal a nyakamhoz hajolt....

-Fent vagyok!-ültem fel.
Körbenéztem. A kanapén voltam. Biztos elaludtam apu mellkasán. Apu hiányzott, csak egy pokróc volt rajtam. A hajam vizes volt az izzadságtól. Még sötét volt. Anyu jelent meg hirtelen valahonnan.
-Minden oké?-kérdezte, majd leült mellém és végigsimított a hajamon.
-Mondjuk azt, hogy egy ideig nem tervezem, hogy esküvőm lesz.
-Mi?-nézett rám hitetlenkedve.
-Hosszú.-mondtam, amjd hozzábújtam, ő pedig átölelt.

/Lucy szemszöge/

Reggel magamtól ébredtem fel. Örülök, hogy kibékültünk Carly-val. Apa tudott az előző kis incidensről közöttünk, mivel Sam elmondta neki. Apu akkor megmondta, hogy nem akarja, hogy bajom legyen, ezért eltilt Carly-tól. Seth megígérte ugyan, hogy nem mondja el senkinek, de biztos voltam benne, hogy ha a helyzet úgy hozza el fogja mondani. Gyorsan felöltöztem. Kint a konyhába nem volt senki. Se apu, se Jacob. Reggelizni készültem, amikor megcsörrent a telefonom.
-Haló!-szóltam bele.
-Szia Luc! Itt Rebecca!-hallottam meg a nővérem hangját.
-Rebecca! De jó, hogy te vagy! Mi újság?-kérdeztem.
-Minden oké! Beszéltem Rachel-lel és megbeszéltük, hogy majd hazamegyünk egy kicsit a nyári szünetben. Mit szólsz hozzá?
-Becca, ez fantasztikus!-lepődtem meg, mivel a meglepődöttségtől nem is tudtam, hogy mit mondjak.
-Ugye? Apa és Jacob ott vannak?-érdeklődött.
-Nem, nincsenek. Nem rég ébredtem fel, és akkor már nem voltak itthon.
-Értem. És mi van veled?
Egy csomót beszélgettem a nővéremmel, mivel nem gyakran találkozunk. Rachel és Rebecca ikrek. Az érettségi után az egyikőjük diplomát kapott és tanulni ment, a másik pedig megházasodott és elköltöztek. Bizony New York és Los Angeles nincs olyan közel. Nagyon örültem, hogy épp Rebecca hívott fel, mivel Rachel egy kicsit talán mogorvább. Rebecca mindig is könnyen megtalálta a közös hangot az emberekkel, Rachel már kevésbé. Miután két óra múlva letettem a telefont, a reggeli már nem is járt a fejemben. Fel kellett hívnom Carly-t, de mivel nem tudtam a számát, ezért gyorsan megkerestem a Facebook-on és ráírtam. Épp fent volt, így azonnal beszélgetésbe elegyedtünk.

Lucy üzenete: Szia Carly! :) Képzeld most beszéltem az egyik nővéremmel. Jönnek haza a nyári szünetre! :))
Carly üzenete: Szia Lucy! :) Ez fantasztikus :))
Lucy üzenete: Igen, szerintem is :D Mizu arra? :)
Carly üzenete: Nem sok :) Épp a rémálomesküvőmről álmodtam :D
Lucy üzenete: Mi?? :OO Rémálomesküvő? :D Azt meg hogy? :D
Carly üzenete: Hosszú sztori ....
Lucy üzenete: Am tudunk majd talizni néha a nyári szünetben? :)
Carly üzenete: Nem tudom :( Attól függ, mikor leszünk itthon és mikor nem ... De igyekszem úgy időzíteni, hogy néha tudjunk talizni :)
Lucy üzenete: Oks :))
Carly üzenete: :)) Bocs, de most mennem kell, mert Alice bevásárlókörutat szervezett, és nekem is mennem kell :( UTÁLOK VÁSÁROLNI!!! :S
Lucy üzenete: Én se szeretek nagyon ;) Sok sikert! :)) :*
Carly üzenete: Kösz :) azt hiszem, h kell :DD Szia :*

Ezzel kilépett. Remélem tudok majd Carly-val talizni egyszer-kétszer a nyári szünetben. Azt értem, hogy miért mondta. Mivel a vámpírok nem bírják a napot és ragyognak is akkor, ezért a nyáron nem biztos, hogy Carly családja kibírja egész nyáron Fork-ban. Biztos esősebb helyet keresnek majd. Azért remélem nem maradnak sokáig. Közben apu és Jake is hazaért. Elújságoltam nekik, hogy Rachel és Rebecca hazajönnek a nyári szünetben. Ők is annyira belelkesültek, mint én. Ráadásul Jake el is rohant, hogy elújságolja a hírt a farkashaverjainak. Tipikus pasik...