1994. november 25.
/Esme szemszöge/
Visszatértünk Forks-ba. Újra. Egy ideje mindig ezt csináljuk.Jövünk és megyünk, jövünk és megyünk. Mostantól már komolyan szeretném, ha lenne egy biztos pont az életemben, a férjemen és a gyerekeken kívül. Forks-ot tekintem az otthonomnak, és szeretném, ha most már nem mennénk sehova sem.
-Újra itt. Mit szólsz?-kérdezte Carlise, miközben a csomagokat szedegette ki a kocsiból.
-Örülök, hogy visszajöttünk. De most szeretném, ha még egy jó ideig itt maradnánk.
-Nyugodj meg! Egy jó ideig itt fogunk maradni.
-Ebben te biztos vagy, vagy csak engem akarsz megnyugtatni?
-Is.
Rosalie és Emett vadászni mentek, Edward, Jasper és Alice pedig majd később jönnek, mert valamit állítólag el kell intézniük. Tehát ketten maradtunk.
-És mit akarsz csinálni?-kérdezte Carlisle.
-Nem tudom. -vontam meg a vállam.
-Eddig valahogy mindig tudtad.-ölelte át a derekamat.
-Most viszont nem.-néztem a szemébe.
5 perc után azonban valahogy feltaláltuk magunkat. Újra körbejártuk a házat, megnéztük, hogy semmit sem vittek el. Makulátlan volt és érintetlen. Pont olyan, mint amikor itt hagytuk. Semmit sem változott. Annyit kivéve, hogy üresen állt és nem volt benne élet.
-Esme! Idejönnél egy kicsit?-hallottam a férjem hangját lentről.
Lementem a nappaliba.
-Történt valami?-kérdeztem kissé aggódva.
-Be kellene mennem a kórházba.
-De csak most értünk haza.
-Sietek vissza ígérem!-mondta, majd megcsókolt és elment.
Na, most mit csináljak? Senki nem volt itthon. Elkezdtem tv-t nézni, de mivel semmi sem volt benne kikapcsoltam. Ha ember lennék, most legszívesebben aludnék. Felálltam, de hirtelen remegni kezdett a lábam, így visszaestem a kanapéra. A kezem a lábamhoz hasonlóan remegett. Mi történik velem? Rosalie és Emett hangját véltem felfedezni. Bejöttek a nappaliba.
-Carlise?-kérdezte Rose.
-Nem tudom, de légyszíves segítsetek!
-Mi történt?-jöttek oda mellém.
-Nem tudom. Fel akartam állni, erre remegni kezdtem.
-Felhívom Carlise-t!-mondta Emett.
-Ne!-tiltakoztam.
-Miért? Segítségre van szükséged Esme.-mondta Rosalie.
-Carlisle azt mondta siet haza. Lehet, hogy elmúlik.
-Vagy nem.-mondta Emett. Hirtelen úgy éreztem, mintha tőrt döftek volna hasamba. A hasamra tettem a kezem és felordítottam.
-Oké. Telefonálok!-mondta Rose.
-Majd én. Te maradj mellette.-mondta Emett.
Kiment a nappaliból, majd fél perc múlva visszajött.
-Telefonáltam Calise-nak. Azt mondta, hogy siet, amilyen gyorsan csak tud.
-Mi történt veled?-kérdezte Rose, miközben a hátamat simogatta.
-Nem tudom, de olyan, mintha kést szúrnának a hasamba.-mondta, majd egy újabb szúrás után újra felkiáltottam.
Folytak a könnyeim, ami nem tudtam, hogy egyáltalán lehetséges-e. Minden szúrás egyre elviselhetelenebb volt. Hirtelen Carlise jött be a házba.
-Esme!-térdelt elém és a két keze közé fogta az arcomat.-Itt avgyok! Nincs semmi baj!
-Csinálj vele valamit! -szólt rá Rosalie.
-Rendben! Emett segíts!
/Rosalie szemszöge/
Borzalmas volt látni ilyen állapotban Esme-t. Az még borzalmasabb volt, hogy nem tudtam érte tenni semmit. Carlise megérkezése után Emett-tel bevitték a vizsgálóba. Emett kijött, Carlise pedig becsukta az ajtót. Jó ideig bent voltak. Nem hallottunk semmi beszédet, pedig haláli csendben voltunk Emett-el.
Carlise kijött a vizsgálóból.
-Mi van vele?-kérdeztem.
-Mit láttatok pontosan?
-Amikor beléptünk a nappaliba már a kanapén ült. Mondta, hogy remegett a lába és a keze. Nem tudott felállni. Aztán pedig szúrást érzett a hasában.-magyarázta Emett, mivel képtelen voltam megszólalni.
-Alice-ék?-kérdezte.
-Még nem jöttek meg.-mondtam.
-Várjátok meg, amíg megjönnek és légyszíves gyertek be.-mondta, majd visszament.
Alice-ék jó 20 perc múlva toppantak be. Emett-el agyonhívogattuk őket, de senki sem vette fel a telefont.
-Mi történt?-kérdezte Jasper.
Látta rajtunk, hogy aggódottak vagyunk.
-Esme-vel történt valami. Carlise megvizsgálta, de nem mondta el, hogy mi baja. Azt mondta várjunk meg titeket és menjünk be.
-Oké.-mondta Alice.
-Bementünk a vizsgálóba. Esme a vizsgálóasztalon feküdt, Carlisle pedig mellette állt és fogta a kezét. Odabújtam Emett-hez, mert nem tudtam mit akar mondani Carlisle.
-Miről van szó? Hallottuk, hogy baj van.-kérdezte Edward.
-Először is azt szeretném, ha megértőek és nyitottak lennétek.-mondta Carlise.
-Nyitottak vagyunk, csak mondjátok már!-mondtam, mert már egyszerűen nem tudtam tovább várni.
-Először is nem sodor bajba senkit ez a dolog. A helyzet az, hogy Esme terhes.
-Mi van?-kérdeztük egyszerre.
-De ez miért nem sodor bajba minket?-kérdezte Emett.
-Mivel többször is szemügyre vettem a magzatot, és észrevehető rajta, hogy nem vámpír, még csak nem is félvér.
-Szóval ember?-kérdezte Edward, mire Esme bólintott.
-Gyereketek lesz?-kérdeztem.
-Attól tartok igen.-mondta Carlisle.
-Mekkora?-kérdezte Alice.
-A helyzet az,hogy magam sem tudom. 8 hetesnek kéne lennie, de alig látszik 4 hetesnek is. Nagyon lassan fejlődik.
-De nem lesz semmi baja ugye?-kérdeztem.
-Nem tudom Rosalie. Elméletileg ez nem is lehetséges. Nem tudom, hogy megmarad-e, de mindenre fel kell készülnünk.
-Értem-bólintottam.
Emett észre vehette rajtam, hogy zaklatott vagyok, mert adott egy puszit a fejem búbjára és még közelebb húzott magához.
-Jasper gyere! Vásárolni megyünk!-mondta Alice lelkendezve.
-Mit akarsz te venni?-kérdezte tőle Edward.
-Babaruhát.-mondta Alice.
-Ez még egy kicsit korai lenne.-mondta Esme.-Azt se tudjuk, hogy egyáltalán megmarad-e, és ha megmarad, akkor meddig marad életben. Várj egy kicsit, amíg biztosabb nem lesz.
-Igaza van, Alice. Ez még tényleg korai.-csatlakoztam.-Ráadásul fel se kéne zaklatni ezzel Esme-t, mert nem lehet előre megmondani, hogy az milyen hatással van a babára.
-A jövőbe látok, nem rémlik?-vágott vissza Alice.
Úgy éreztem, hogy mindjárt nekirontok. Edward jelzett róla Emett-nek, aki kicipelt a vizsgálóból. Jasper Alice-t hozta ki. A nappaliban aztán újra nekiestünk egy másnak, persze csak szavakkal.
-Kétségbe vonod az adottságomat, Rosalie?-kérdezte dühösen Alice.
-Nem, ezt egy szóval sem mondtam! Nem kéne így belelkesülnöd, mivel az se biztos, hogy megmarad. Ne tervezgess előre, mert őszintén már a látomásaiddal kapcsolatban is kezdenek kétségeim lenni.
-Én optimista vagyok! Tudom, hogy életben fog maradni!
-Igen, egyenlőre! Ilyenkor aggódni kéne Esme és a baba egészségéért és nem babaruhákról fantáziálni!
-Rose-nak igaza van, kicsim. Amint eljön az idő veszünk ruhát, de addig nem kéne.-fogta meg jasper gyengéden Alice vállát.
-Jó.-törődött bele nagy nehezen Alice, majd kiviharzott, Jasper pedig szó nélkül utánament.
-Mit rontok el?-néztem Emettre, mintha tőle megtudnám a választ.
-Semmit. Miből gondolod?
-Mintha mindent elrontanék. Ha mondok vagy teszek valamit, annak tuti balszerencse lesz a vége.
Emett közelebb lépett hozzám és átfogta a derekamat.
-Emlékszel az első találkozásunkra?-kérdezte, mire bólintottam.-Azt is balszerencsének tartod?
-Nem.
-Helyes.-mondta, majd gyengéden megcsókolt.-Felnőtt fejjel gondolkodsz és ezt mindenki tudja.
-Köszönöm.-mondtam, majd átöleltem.
-Rosalie.-Calisle hanga volt.
Szétváltunk Emettel és mindketten ránéztünk.
-Baj van?-kérdeztem.
-Nem.-rázta meg a fejét.-Esme beszélni szeretne veled.
-Oké. Megyek.-bólintottam, majd beléptem a vizsgálóba.
/Esme szemszöge/
A vizsgálóasztalon feküdve figyeltem Carliste-t, ahogy irogat, gépel és több monitort figyel egyszerre. Nem tudtam mi történt velem, de van egy olyan érzésem, hogy ő igen. Megállt, abbahagyta, amit csinált és leült mellém.
-Mennyire gáz a helyzet?-kérdeztem.
-Gáz? Ez honnan jött?-kérdezte mosolyogva.
-Úgy is tudod, hogy mire célzok.
-Kerteljek?-nézett rám, mire megráztam a fejem.-Terhes vagy.-mondta, majd a kezébe temette az arcát.
Nem sírt, de éreztem, hogy nagyon meglepte a dolog. Hát akkor én mit mondjak? Nem voltam meglepett, hanem boldog és elégedett egyszerre.
-És ez miért baj?-kérdeztem.
Carlisle rám pillantott.
-A magzatnak elméletileg 8 hetesnek kéne lennie, de 4 hetesnél nem látom többnek. Nem tudom, hogy mennyi ideig fog tartani a terhességed. Lehet, hogy tovább, mint 9 hónap. És az is lehet, hogy túl sem éled, vagy ő túléli-e. Az övére nem annyira kedvezőek az esélyek. Nem tudok vele már mit kezdeni. Ki kell hordanod addig, ameddig tudod.
-És nem tudsz mit tenni?-kérdeztem, mire megrázta a fejét.-Figyelj, nem tudom mi lesz ebből. Kitartok, addig ameddig lehet és ha Isten is úgy akarja, akkor elviszi valamelyikünket. Ha pedig nem, akkor örülni fogunk neki. Engem az sem érdekel, ha beteg lesz vagy akármilyen vizsgálatokat kell végezned rajta, de nem vetetem el. Erre ne is kérj, mert nem fogom.
-Úgy érzem, hogy ezzel eltökélted magad. Vissza se tudnálak tartani. Legyen, ahogy akarod.-mondta, majd odahajolt hozzám és megcsókolt.
Bejöttek a többiek és elmondtuk nekik is, habár Rosalie és Alice között akadt egy kis félreértés. Még kint is tépték egymás haját. Amikor elhalkultak odafordultam Carlisle-hoz.
-Behívnád Rose-t? Beszélni szeretnék vele.
-Persze.-mondta, amjd kiment.
Fél perc múlva Rosalie lépett be.
-Hallottam, hogy beszélni szeretnél velem.
-Igen. Gyere ide.
Szóltam, majd óvatosan felültem és lelógattam a lábaimat az asztalról. Rosalie felült mellém.
-Sajnálom, hogy jelenetet rendeztem. Nem akartam, de Alice egyszerűen kihozott a sodromból.-sajnálkozott Rosalie.
-Nem haragszom. -mosolyogtam rá.- Értékelem, hogy ilyen helyzetben is képes vagy felnőtt fejjel gondolkodni.
-Köszönöm. Hogy érezd magad?
-Jól.
-De lehet, hogy egyikőtök meg fog halni.
-Rose ez nem erről szól. Illetve nekem nem. Soha nem gondoltam rá, hogy lehet gyerekem. Bármi is lesz vége, büszkén elmondhatom azt, hogy minden pillanatát élveztem az egésznek. Semmit nem fogok megbánni.
-És ha a Volturi megtudja?
-Carlisle is megmondta, hogy nem halhatatlan és nem is félvér. Amúgy meg most a Volturi érdekel a legkevésbé.
-Akkor ezzel ketten vagyunk.-mondta, majd mindketten elvettük magunkat.
-Olyan vagy, mintha a lányom lennél Rosalie. Nagyon szeretlek, és szeretnélek megkérni valamire.
-Mire?-nézett rám értetlenkedve.
-Ha esetleg nem élném túl, szeretném, ha egybetartanád valahogy Carlisle-t és vigyáznál a kicsire. Nálad érzem azt, hogy a legnagyobb biztonságban lenne.
-Rendben. De ha mindketten túlélitek, akkor is vigyázni szeretnék rá.
-Mindenképp.
Megöleltük egymást. Rosalie az egyetlen a gyerekek közül, aki tényleg felnőtten tud gondolkodni, ha a szükség úgy hozza. Tudom, hogy egybe fogja tartani a családot, ha én nem lennék.
-Akkor kérhetnék én is valamit?-kérdezte.
-Persze.
-Ígérd meg, hogy ha fiú lesz én adhatom a nevét.
Egy kicsit meglepett a kérdés, de a lányomként szerettem Rosalie-t, ezért eleget tettem a kérésének.
-Rendben.
Nem láttam előre, hogy mi fog kisülni ebből a dologból, de reménykedtem. Szeretném, ha a kislányom vagy kisfiam egészségesen jönne a világra. Most nem is vágytam többre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése