1. fejezet 9. rész

/Lucy szemszöge/

Nem kellett suliba mennem másnap, ezért Steh-tel az egész napot együtt töltöttük. Voltunk moziba, sétáltunk az erdőben, és a többi dolgot, amit a szerelmesek szoktak. A városba is bementünk, mivel Jake motorjába kellett venni valami idióta alkatrészt. Az utcán sétáltunk Steh-tel, amikor észrevettem Carly-t a másik oldalon. Sietett valahova, még a kezében lévő papírokat is elejtette. Miközben felszedegette őket valamiért átnézett arra az oldalra, ahol mi álltunk. Egyenesen a szemembe nézett. Gyorsan felkapkodta a lapokat és se szó, se beszéd elviharzott.
-Ez meg mi volt?-kérdezte Seth.
-Nem tudom.-vontam meg a vállam.
Holott volt valamilyen sejtésem róla. Csúnyán beszéltem Carly-val két nappal ezelőtt, és úgy láttam nagyon megbántotta. Hiszen a családja csupa vérszívóból áll. Biztos csak társaságra vágyott. Egy emberre, aki olyan, mint ő, és aki mellett nem érezheti magát kívülállónak.
-Bocsánatot kell kérnem!-ötlött belém.
Carly után rohantam, utánam pedig Seth. Amikor beértem megfogtam a vállát, amitől megfordult. A pillantása egyszerre volt ijedt és kiváncsi.
-Te mit akarsz?-kérdezte.
-Bocsánatot kell kérnem!-kezdtem el.-Ne haragudj, hogy úgy kellett beszélnem veled. Megértem a helyzetedet.
-Értem.bólintott.
-Ez nem volt valami meggyőző.-mondta Seth, mire oldalba böktem.-Bocs.
-Tényleg sajnálom Carly!-mondtam újra.
-Megértelek Lucy, és meg is bocsátok. De nem hiszem, hogy sok esély lenne a barátságunkra. A családjaink miatt. Hiszen előbb-utóbb mindketten átváltozunk. Én vámpírrá, te pedig farkassá. És ezen sajnos egyikünk sem tud változtatni.
-De én bevésődtem Seth-nek. Esély sem lenne rá, hogy valaha is farkas legyek.-mondtam.
-Igen, ez igaz. De én egy éven belül vámpír leszek. Erre vágyok már születésem óta. Ha pedig átváltozom nem hiszem, hogy sokáig megmaradna a barátságunk a rivalizálás miatt. Ez az élet rendje, ezt kell elfogadnunk. Tényleg sajnálom.
-Carly te vagy az egyetlen, akivel ilyen normálisan, kötöttségek nélkül tudok beszélgetni. Nem mondok le rólad!
-Köszönöm Lucy!-mondta.
Hirtelen megöleltük egymást és nevettünk. KIbékültünk, de még nem tudtuk, sőt még csak nem is sejtettük, hogy mekkora lavinát indítottunk el.
-De a farkasod nem árulja el senkinek sem, ugye?-kérdezte, miközben Seth-re nézett.
-Ne aggódj! Hallgatni fog, mint a sír.-nyugtattam meg.
-Oké. Bocsi, de most mennem kell, mert a szüleim házassági évfordulójára még el kell intéznem valamit.
-Jó. Akkor majd még beszélünk.
-Mindenképp. Sziasztok!
-Szia!-köszönt, majd mosolygott és sietett is tovább.
Seth-tel hazasétáltunk. Útközben még vagy húszszor megígértettem vele, hogy nem mond semmit sem, hogy Carly-val továbbra is tartjuk a kapcsolatot.

/Carly szemszöge/

Otthon támadt egy fantasztikus ötletem. A beszédemen dolgoztam, miközben Edward zongorázott, Nessie és Bella pedig figyelték.
-Feladom!-dőltem végig a kanapén.-Ez lehetetlen.
-Ennyire gáz a helyzet?-kérdezte az épp akkor belépő Emett.
-Meddig jutottál?-kérdezte Bella.
-"Kedves..."
-Ennyi?-kérdezte Edward, és abbahagyta a zongorázást.
-Csak eddig jutottam jó? Tudod te milyen nehéz ez? Ez nem olyan, hogy az iskolai ünnepségen makogsz valamit. Ez olyan, hogy egy rakat vámpír előtt mondasz valamit és ha elhibázod felfalnak.
-Nagyjából ilyen.-röhögött Emett.
-Idióta!-álltam fel a kanapéról.
Nem elég, hogy így is arra kell várnom, hogy bármikor kiszívják a véremet, most még inkább félek. Felmentem a lépcsőn. A falakat a családunk fényképei díszítették. Anyué és apué is ott volt:

150 év. Szép, kerek szám. Apu egy csomó ideig várt arra, hogy végre rátaláljon anyura. És most itt vannak. 150 év házasság után is boldogok. Ezer százalékig biztos vagyok benne, hogy még több 1000 évig együtt is maradnak. EZ AZ!!! Zseni vagyok!!! A telefonom után matattam és Alice számát kerestem.
-Szai Carly!-szólt bele.
-Szia Alice! Szükségem van a segítségedre.
-Miben is?
-A zenekar vámpírokból áll ugye?
-Igen. Carlisle nagyon kedves barátai.
-Szükségem van a címükre. Támadt egy ötletem.
-Oké.
Alice megadta a címet. Az ötlet megvolt, már csak a megvalósítása kellett. Edwardék szabadon hagyták a zongorát.  Anyu még kiskoromban megtanított zongorázni, de mostanában valahogy nem sikerült a zongora elé ülnöm. Ahogy újra a zongora előtt ültem feltámadtak bennem a régi emlékek. Azok az esték, amikor nem tudtam aludni és anyu mindig velem addig, amíg el nem aludtam. Mivel a vámpírok nem alszanak apu kitaltálta egyik éjjel, hogy anyu tanítson meg  zongorázni. Anyu pedig megtanított. Türelmes volt, pedig nagyon nehezen jegyeztem meg a hangok helyét. Leütöttem pár akkordot a zongorát, és abban a pillanatban minden rögtön beugrott. Dalt fogok énekelni. Mondhatni az egy fokkal jobb, mint a beszéd és nagyjából még hangom is van. Mint egy villámcsapás, úgy hasított belém a szöveg. Tudtam, hogy melyik hang és melyik szó mi után fog következni. Mikor elkészültem a művemmel összekapkodtam a kottapapírokat és indultam be a városba. Az Alice által kapott cím felé annyira siettem, hogy még a papírokat is leejtettem a földre. Miközben szedegettem össze őket észrevettem Lucy-t és a farkasát a túloldalon. Igyekeztem tudomást sem venni róluk, de utána már annyira gyorsan történtek az események, hogy visszaemlékezni sem tudnék rájuk. A lényeg, hogy Lucy-val kibékültünk. Elérkeztem a címre. Egy hangszerbolt volt. Amikor beléptem csörömpölni kezdett az ajtó fölötti csengő. Luke volt a vezetője. Luke régóta ismerte apát, de nem hittem volna, hogy Alice őt szerzi zenekarnak.
-Szia Carly! Mizu?
-Szia Luke! Alice szerint te segíthetsz nekem.
-Mi ügyben?
-Kitaláltam valamit anyuék házassági évfordulójára, de kéne a segítséged a megvalósítására.
-Na muti!
Odaadtam neki a szöveget. Az egyik társával, Adam-mel nézték meg.
-Jóféle! Te írtad?-kérdezte Adam.
-Igen.
Remek.
-Ez egy jó szöveg Carly, de egy daltól nem hiszem, hogy le lesznek nyűgözve.-mondta Luke.
-Vagy az ének vagy a beszéd. Inkább énekelek a fahangomon, de beszélni nem fogok.
-És ezzel mi van?-nyújtott felém Adam egy másik szöveget.
Gyorsan elolvastam. Eszembe ötlött ez a szöveg is.
-Ez az első szövegem.
-Akkor ez a kettő lesz felhasználva.
-Tuti? Nem gáz?-kérdeztem.
-Ezek remek szövegek Carly! Hozzálátunk?
-Persze.-bólintottam.
Mivel ezek lassú dalok voltak nem kellett hozzá sok hangszer, mivel a zongora és a gitár bőven elég volt. Luke gitározott, Adam pedig zongorázott. Tudtam, hogy anyuékért cisnálom, ezért igyekeztem a legjobbat kihozni a két dalból.

Nem tartom magam valami nagy énekesnek, de érzem, hogy ez fantasztikus lesz. Anyáért és apáért csinálom. Most ők a legfontosabbak. Emlékezetessé szeretném varázsolni nekik ezt a pillanatot. Olyanná, amit soha sem felejtenek el. Most, életemben először érzem azt, hogy valamit tényleg jól csinálok.